2027-től emelkedik a nyugdíjkorhatár Olaszországban. A döntés azután született meg, hogy Giorgia Meloni kormánya közölte, hogy érvényesíti az élettartam-növekedéshez kötött automatikus korrekciókat.
Az olasz statisztikai hivatal úgy számol, hogy 2027-2028 időszakában várhatóan három hónappal nő a várható élettartam, ezért ennek megfelelően módosulnak a nyugdíjba vonulás feltételezi is.
Kapcsolódó
Ennek megfelelően 67 év és egy hónap lesz az általános nyugdíjkorhatár 2027. január 1-től, a szolgálati idő pedig 42 év és 11 hónap, nők esetében egy egész évvel kevesebb. 2028-ban két hónappal, 2029-ben pedig ugyancsak további két hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár.
A Portfolio felidézi, hogy legutóbb 2019-ben emelték a nyugdíjkorhatárt Olaszországban, akkor öt hónappal 67 évre. Ugyanakkor a demográfiai változások a mérleg másik oldalán rosszabbodnak: a Reuters azt írja, hogy idén eddig rekordalacsony volt a születésszám Olaszországban.
Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat
Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen mintegy 7700 milliárd forintot fordít, ami a költségvetés legnagyobb tétele lesz.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről