Csupán néhány nap, és lejár a sérült nyugdíjas élelmiszer-utalvány beváltási határideje:
még december 10-ig lehet ezt a cserét megejteni – a feldolgozás, gyártás és postázás időigénye okán.
Kapcsolódó
A Magyar Államkincstár (MÁK) tájékoztatása alapján, ha az ősszel kiküldött utalvány valamilyen külső behatás miatt úgy megsérül, hogy a kereskedő már nem fogadhatja el, a csere az államkincstártól, a megfelelő nyomtatvány benyújtásával kérhető. Tudniillik a kereskedők a vásárlásnál ellenőrzik az érvényességet, az eredetiséget és azt, hogy az utalvány sértetlen-e. Ha a biztonsági elemek nem láthatók, vagy az azonosítószám, vonalkód nem beazonosítható, az üzlet megtagadhatja a beváltást.
Bár az őszi kézbesítés során elvileg minden arra jogosult megkapta, de fontos tudni, hogy most már mindössze öt nap maradt a valami miatt megsérült nyugdíjas utalványok cseréjére.
A csere kérelme a kincstár megfelelő nyomtatványának benyújtásával indítható. A sérült utalványokat a Feldolgozó Központba kell eljuttatni vizsgálat és csere céljából, hívták fel a figyelmet a MÁK részéről.
Ha pedig nincs ilyen probléma, az ép utalványok felhasználhatósága is csak december 31-ig, ez év végéig érvényes.
Az is lényeges tudnivaló, hogy kizárólag élelmiszer vásárlására használhatók fel, más termékre nem.
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
A nyugdíjfolyósító hagyományosan februárban utalja a 13. havi nyugdíjat. Újdonság viszont, hogy jövőre először a 14. havi nyugdíj első részletét is kézhez kapják a nyugdíjasok. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben