A bejelentés alapján indított hatósági ellenőrzés során több „extra szűz olívaolaj”, illetve arra hasonlító, eladásra felkínált termék forgalmazásának jogszerűségét vizsgálták meg. Az ellenőrzés nyomán több termék esetében is azt állapították meg, hogy azokon a termékforgalmazásért felelős vállalkozás adatai nem voltak feltüntetve, továbbá a vizsgálat alá volt élelmiszer-vállalkozás nem tudta számlával igazolni a termékek nyomonkövethetőségét sem, amely alapvető élelmiszer-biztonsági hibának számít.
Az NKFH ellenőrei ezért a helyszínen azonnali hatállyal zárolták az érintett terméktételeket.
Kapcsolódó
A laboratóriumi vizsgálatok alapján kiderült, hogy az extra szűz olívaolajként jelölt termékek kémiai paraméterei a napraforgóolajra jellemző értékeket mutattak.
Mivel a vizsgált olajok az extra szűz olívaolajra vonatkozó szigorú kritériumrendszernek nem feleltek meg, ezért hamisítványnak minősülnek – közölte az NKFH.
Mint írják, a Vesuvio márkanév egy dél-afrikai, Fokvároshoz közeli székhelyű termelő tulajdona, aki kizárólag a birtokról származó, kézzel szedett és válogatott olajbogyó felhasználásával készíti a termékeit, amelyek a fogyasztóvédelmi hatóság által vizsgált olajokra nem jellemző, magas színvonallal rendelkezik.
A hatóság közlése szerint az alábbi három termék érintett:
- VESUVIO OIL EXTRA VIRGIN PRODUCT, minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.02.2027.
- VESUVIO OLIO DI OLIVA EXTRA VERGINE, Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 15.03.2027.
- VESUVIO EXTRA VIRGIN OLIVE OIL COLD EXTRACTION, Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.03.2027.
A hatóság leszögezte, hogy a szükséges hazai és uniós szintű intézkedéseket megteszi, ugyanakkor arra kéri a fogyasztókat, hogy a jogsértés súlyára tekintettel a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott és a közösségi médiában is hirdetett extra szűz olívaolaj megnevezésű termékeket ne vásárolják meg, főként azokat, amelyeken a gyártó/forgalmazó, valamint a magyar nyelvű jelöles nem szerepel.
Lopásgátlóval kell védeni a boltokban, de talán elindulhat az árcsökkenés
A görögöknél ősztől az olívaolaj árának további csökkenését prognosztizálják, mivel a novemberben kezdődő betakarításra jók az előrejelzések. Eközben Spanyolországban úgy megemelkedett az olívaolaj ára, hogy az emberek átszoktak a napraforgó olajra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás