50 milliárdról 150 milliárd forintra emelkedik a mikro- és kisvállalkozások számára elérhető támogatás keretösszege – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívásról, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókat érinti.
Hangsúlyozták, a Szabad Vállalkozási Zónákban című felhívás is változik.
A pályázat célja, hogy támogassa a négy legkevésbé fejlett régióban
- Dél-Alföld,
- Dél-Dunántúl,
- Észak-Alföld,
- Észak-Magyarország,
- valamint a Szabad Vállalkozási Zónák településein működő mikro- és kisvállalkozások fejlődését.
A támogatás révén ezek a vállalkozások megerősíthetik versenyképességüket, előmozdítva ezzel a térségek gazdasági felzárkózását és a helyi gazdaság élénkítését – írták.
A módosítások legfontosabb elemei:
- a vissza nem térítendő támogatás felső határa 30 millió forintról 120 millió forintra emelkedik, így akár 240 millió forintos projektek is megvalósíthatók.
- Bővül a támogatható tevékenységek köre, immár új ingatlan építésére is igényelhető támogatás.
- Az eszközbeszerzésre és technológiai fejlesztésre előírt kötelező minimumarány 35 százalékról 30 százalékra csökken, ezáltal nagyobb szabadságot kapnak a pályázók beruházásaik megtervezésében.
- A mobil, nem helyhez kötött eszközök legfeljebb 10 munkanapig a megvalósítási helyszínen kívül is tárolhatók, ami különösen az építőipari vállalkozások számára jelent jelentős könnyebbséget.
A közleményben Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkár hangsúlyozta, a pályázati keretösszeg emelése és a pályázati feltételek rugalmasabbá tétele azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozások nagyobb léptékű beruházások megvalósítására is képesek legyenek.
A legkisebb vállalkozások támogatása a kormány kiemelt célja, hiszen ezek a cégek jelentős szerepet játszanak a helyi munkahelyteremtésben és a gazdasági aktivitás fenntartásában.
A programra a 2025. július 7-i felfüggesztésig összesen 1571 kérelem érkezett, összesen 28,43 milliárd forint értékben. A pályázati rendszert működtető Nemzeti Fejlesztési Központ eddig 147 projektet támogatott, mintegy 2,9 milliárd forint értékben. A már benyújtott, de még el nem bírált kérelmek esetén lehetőség nyílik a támogatási kérelem visszavonására, és az új feltételek szerinti újbóli benyújtásra – írták a közleményben.
A támogatási intenzitás továbbra is 50 százalék, azaz a beruházás költségeinek felét az állam – az Európai Unió társfinanszírozásáva – fedezi. A maximálisan igényelhető előleg a megítélt támogatás 50 százaléka, de legfeljebb 60 millió forint lehet – sorolták.
A támogatási kérelmek 2025. augusztus 5-én 17 órától nyújthatók be a www.palyazat.gov.hu felületen. A Nemzeti Fejlesztési Központ felhívja a figyelmet arra, hogy a rendelkezésre álló keret bőséges, ezért érdemes alaposan átgondolt, szakmailag megalapozott projektekkel jelentkezni, mivel a benyújtást követően tartalmi módosításra nincs lehetőség.
A módosított pályázati felhívás az alábbi linken tekinthető meg: https://www.palyazat.gov.hu/programok/szechenyi-terv-plusz/ginop-plusz/ginop_plusz-1.2.4-25/alapadatok – tájékoztatott az NGM.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője