A Német Püspöki Konferencia szerint eldurvult az istentiszteleti helyszíneken elkövetett vandalizmus, ami szerintük egyre fenyegetőbb ellenségeskedésre utal a kereszténységgel szemben.
Gond nélkül rágyújtanak, gyalázzák a kegytárgyakat
A feltört áldozati dobozok és a felborult, törött gyertyák mindig is bosszantóak voltak, de már egy ideje súlyosabb a helyzet – mondta vasárnap Matthias Kopp szóvivő a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
Példaként említette a szenteltvíztartókban és gyóntatószékekben lévő emberi ürüléket, Krisztus és szentek lefejezett szobrait, cigarettacsikkeket és elszórt szemetet a kegyképek körül, megrongált ima- és himnuszkönyveket, felborult padokat, meggyalázott keresztelőmedencét és gyújtogatással elpusztított oltárokat.
A dpa hírügynökség jelentése szerint nem a lopás, hanem a templomok elleni, célzott támadások lettek gyakoriak, ami ellen a legtöbb helyen kényszerűen úgy védekeznek, hogy a napi szertartásokon kívül zárva tartják az épületeket.
Bár a nyugati kultúra alapja, többeknek szálka a szemében
Az ilyen bűncselekményeket a rendőrségi statisztikákban vagyoni kárként rögzítik, de a püspöki szóvivő szerint erről többről van szó, hiszen a hívek vallási érzékenysége is jelentősen sérül, ami növekvő társadalmi feszültséget, és az egyháznak bizalmi válságot okoz – jelezte a Német Evangélikus Egyház.
Detlef Pollack vallásszociológus is aláhúzta, hogy az utóbbi időkben az egyház- és vallásellenes tendenciák jelentősen felerősödtek Németországban.
Az antiklerikális, vallásellenes attitűdök összefüggenek a médiában megjelenő, egyházon belüli bántalmazási esetekkel – mondta.
Habár a németek 60 százaléka szerint a kereszténység a nyugati kultúra alapja, egy országos egyházi felmérés szerint a lakosság 47 százaléka ma már úgy látja, hogy összességében a vallás több kárt okoz, mint hasznot az emberiségnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek