Az olasz férfit a téren járőröző rendőrök fogták el kedden hajnali 4:30-kor, és rögtön kihívták a tűzoltókat, akik eltávolították a járművet a lépcsőről.
A MÉDIA JELENTÉSE SZERINT A SOFŐR NEGATÍV ALKOHOLTESZTET PRODUKÁLT.
An 81-year-old motorist was stopped by Rome police as he drove down the Spanish Steps.https://t.co/OVWXQTl7L6
— Wanted in Rome (@wantedinrome) June 17, 2025
Nem ez az első eset
A Francesco De Sanctis építész által tervezett 18. századi lépcső az UNESCO Világörökség része – írja a bécsi Kurier.
Története során már többször is lehajtottak rajta autóval, és régóta folyik a vita arról, hogyan lehetne jobban megvédeni, ugyanis
A FELSŐ SZAKASZA MELLETT EGY ÚT HALAD EL, AMELY NINCS LEZÁRVA A FORGALOM ELŐL.
Három évvel ezelőtt feljelentést tettek egy szaúd-arábiai mérnök ellen, aki egy Maserati luxusautóval hajtott le a Spanyol lépcsőn, megrongálva azt. A 37 éves férfit videokamerás felvételek alapján azonosították. Az elkövető azt állította, hogy a navigációját követve véletlenül került a műemléki helyszínre.
A mostani jogellenes manőver oka nem tisztázott, a tűzoltók daru segítségével távolították el a járművét, a lépcsőfokokat pedig deszkákkal védték, hogy elkerüljék a további károkat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le