Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál.
A NAV tájékoztatása szerint a Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint kétezer-ötszáz alkalommal végeztek ellenőrzést idén július 10-e és augusztus 31-e között.
Az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést.
Az ellenőrzések során feltárt mulasztásokkal összefüggésben eddig több mint 80 millió forint mulasztási bírságot szabott ki az adóhivatal. A súlyosan mulasztók - a bírság megfizetésén túl - utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak.
A NAV többek között azt vizsgálta, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, betartották-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat. Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel. Annak ellenére még mindig sokan kockáztatnak, hogy tavaly augusztus óta duplájára nőtt a mulasztási bírság összeghatára. A NAV azóta kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést.
A NAV ellenőrzéseinek fő célja, a költségvetési bevételek védelme mellett, az adótudatosság fejlesztése és a jogkövetők támogatása, ezért is jelentette be a nyár elején a kiemelt balatoni ellenőrzést, és teszi közzé rendszeresen az adótraffipaxban, hogy melyik vármegyében hol számíthatnak nagyobb valószínűséggel a vállalkozások a revizorok felbukkanására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz