Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás.
Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.
Kapcsolódó
Ez az automatizmus azonban nem vonatkozik az áfás magánszemélyek, az őstermelők és az egyéni vállalkozók bevallására. Vagyis nekik jóvá kell hagyniuk a NAV tervezetét az eSZJA-n ahhoz, hogy érvényes legyen az adóbevallásuk
- hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Rajtuk kívül okvetlenül érdemes átnézniük és kiegészíteniük a bevallást azoknak is,
- akik tavaly év közben adóelőlegükből nem érvényesítették a nekik járó kedvezményt, és most a bevallásban szeretnék megtenni
- akiknek fizetendő adójuk van, hiszen az adó befizetési határideje is május 20., ezután az összeg pótlékolódik, ráadásul az 1+1 százalékos rendelkezés tartozás fennállása esetén nem lesz érvényes
- akiknek visszaigényelhető adójuk van, mivel május 20-ig egyszerűen, a bevallásban kérhető a kiutalás, csak arról kell dönteni, hogy postán vagy bankszámlára kéri a visszajáró összeget.
Azért is érdemes átnézni a tervezetet, hogy az adózó ellenőrizze, minden 2024-ben megszerzett jövedelmét tartalmaz-e az. A leggyakoribb jövedelemtípusok, amelyekről a hivatalnak nincs teljes körű információja, az a lakáskiadásból és az ingatlaneladásból származó jövedelem. Ennek bevallásában segít a NAV új fejlesztése, a kérdés-felelet mód. Az érintetteknek elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a vonatkozó részeket a bevallásban.
Aki elektronikusan intézi bevallását, az eSZJA-felületen éjfélig teheti ezt meg, aki pedig papíron, annak ma postára kell adnia azt.
Papíralapú bevallásnál az aláírás is elengedhetetlen, enélkül a bevallás érvénytelen.
Aki fel szeretné ajánlani adója 1+1 százalékát, az a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp küldje be, az egyházit elegendő akkor kitölteni, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy változtatni szeretne rajta. A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg nem jelöl meg másik kedvezményezettet, vagy nyilatkozatát nem vonja vissza.
A NAV központi ügyfélszolgálatai kedden hosszított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket. A NAV Infóvonala, a 1819 (külföldről +36 (1) 461-1819) is hosszabban, 8 óra 30 perctől egészen 20 óráig fogadja az általános tájékoztatást kérő telefonokat.
A tervezet módosítása és beküldése online, az eSZJA-ban a legegyszerűbb, ehhez DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációra van szükség, ami online szintén intézhető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
A magyar kriptósok fellélegezhetnek: itt az első legális tőzsde, amely szerződött a validátorral