Noha az állami televíziócsatornákat működtető MTVA alulmaradt a labdarúgó Bajnokok Ligája televíziós közvetítési jogainak licitjén, a második és harmadik számú nemzetközi kupasorozattal vigasztalódhat 2024 őszétől. Az IKO pedig az állami társaság nagybeszállítójává vált – írja a Magyar Hang.
Korábban mi is megírtuk, hogy az RTL elhalászta a köztévé elől a labdarúgó Bajnokok Ligája közvetítési jogait, s hogy a B-típusú jogok pedig az AMC Networkshöz (Sport1, Sport2) kerültek.
Kapcsolódó
Azt MTVA azonban hamar kiheverte a sokkot, s új vadakat szerzett a sportpiacon. A Magyar Hang összeállításából kiderült, hogy
7,2 millió eurót fizetnek három szezonra az Európa-liga és az Európa-konferencialiga kupasorozat közvetítési jogaiért. Ez nagyságrendileg 2,8 milliárd forintos kiadást jelent a társaságnak.
A portál azt írja, a 2024-től a 2026–2027-es idény végéig érvényes közvetítési csomag ára éppen a duplája annak, amibe három éve a jelenleg hatályos megállapodás került, ugyanis az előző sorozatért 3,6 millió eurót kértek (ez akkori árfolyamon 1,3 milliárd forintnak felelt meg – vagyis az adatok a forint árfolyamának romlásáról is tanúskodnak).
A Magyar Hang azonban azt írta, hogy a köztévét működtető MTVA egyelőre nem jelentette be hivatalosan a hosszabbítást, így egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen csomagot vettek az UEFA-tól.
Mostantól máshogy nézzük a focit: az RTL jó pénzért elhúzhatja az MTVA BL-nótáját
Becslések szerint nagyjából évi 9-11 millió euróba, meccsenként lebontva hozzávetőlegesen 100 millió forint körüli költségbe is belekerülhet az RTL Magyarországnak, ha valóban megszerezte az UEFA Bajnokok Ligája „A típusú” közvetítési jogait. Bővebben–––>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

A törvény vasszigorral fog lecsapni az ingatlanpiacra?

A csatákat új helyszíneken vívják, de ebben durván lemaradt a Fidesz

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Hajtóvadászat indult Magyarországon, tömegével kerülnek rendőrkézre az ukrán csalók
