Összesen 21 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank arra a magánszemélyre, aki az OPUS GLOBAL Nyrt.-hez kötődő bennfentes információkkal kereskedett. Az eljárás során a jegybank megvizsgálta, hogy a magánszemély által adott tőzsdei megbízások kapcsán sérültek-e a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) bennfentes kereskedelem tilalmáról szóló rendelkezései.
Az MNB közlése szerint az eljárás az OPUS GLOBAL Nyrt. 2023 júliusi részvényvisszavásárlási bejelentését közvetlenül megelőző időszakra vonatkozott. A jegybank korábban elmarasztalta a tőzsdei kibocsátót is, mert az erre vonatkozó bennfentes információt jogszabálysértő módon nem megfelelően, azaz nem a keletkezését követő lehető leghamarabb tette közzé.
A mostani vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a magánszemély még azelőtt tudomást szerzett a bennfentes információról, hogy az OPUS azt közzétette volna, és ennek birtokában adott tőzsdei megbízásokat, ez pedig tiltott bennfentes kereskedelemnek minősült.
Megállapította a jegybank továbbá azt is, hogy az OPUS részvényekkel kapcsolatos megbízások egy részét a magánszemély nem a saját, hanem harmadik személyek javára hajtotta végre. A bennfentes kereskedelem megvalósítása szempontjából ugyanakkor nincs jelentősége, hogy az elkövető a maga vagy más javára, saját vagy más személy anyagi forrásai segítségével kötött-e tőkepiaci ügyleteket – írja a közlemény.
A pénzügyi felügyelet feltárta továbbá, hogy a magánszemély bizonyíthatóan több más személy számára is jogosulatlanul továbbadta az információt.
Az MNB mindezek nyomán határozatban tiltotta meg a magánszemélynek, hogy ismételten megsértse a bennfentes kereskedelmet tiltó rendelkezéseket, továbbá 11 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki rá a bennfentes információk birtokában végzett kereskedés miatt.
Ezen felül további 10 millió forint büntetést is kiszabott a bennfentes információk jogosulatlan közzététele miatt.
Hogyan előzzük meg kibocsátóként a bennfentes kereskedelmet?
A nyilvános értékpapír-kibocsátók a bennfentes információ időbeni azonosításával, a bennfentes jegyzék megfelelő vezetésével, a bennfentes személyek értesítésével, de legfőképp a bennfentes információ lehető leghamarabb történő nyilvános közzétételével tudják megelőzni a részvényükhöz, kötvényükhöz kapcsolódó esetleges bennfentes kereskedelmet – nyomatékosítja vezetői körleveleiben, határozataiban és publikációiban a Magyar Nemzeti Bank.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció