A svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) napilap nemrégiben hosszú riportot közölt a hat éve megnyitott The Balance nevű luxuspszichiátriáról és megálmodójáról, Abdullah Bouladról, aki még gyerekkorában érkezett menekültként a libanoni polgárháború elől az alpesi országba. Ő ma a világ leggazdagabb embereinek segít a démonaiktól megszabadulni egy 300 ezer négyzetméteres, mallorcai birtokon épített villakomplexumban, Zürichben, és hamarosan talán Londonban is.

A The Balance a legmodernebb terápiákat alkalmazza, amilyen például a transzkraniális egyenáramú ingerlés, amely az agy meghatározott területeit célozza, és a depresszió kezelésében segíthet. De a további lehetőségek tárházában ott vannak a neuro- és biofeedback módszerek is, amelyek a szervezet élettani folyamatait mérik, és valós idejű visszajelzést adnak. Boulad szerint azonban az, ami a The Balance-t igazán megkülönbözteti a klasszikus, malibui vagy floridai celebrehab programoktól, az a maximális személyre szabottság. Azaz a páciensek sosem találkoznak egymással, minden egyes vendéget 15–25 szakember lát el, valamint egyéni étrendet és kezelési tervet is kapnak a beköltözés utáni vizsgálatok alapján. De a napi pszichoterápia mellett részt vehetnek jógán, piláteszen, akupunktúrán, hangtál masszázson vagy lovasterápián is. 

Kapcsolódó

A páciensek jellemzően alkohol-, drog-, vagy szexfüggők, kiégésben, depresszióban, poszttraumás stressz szindrómában vagy anorexiában szenvednek

– ellenben nem fogadnak öngyilkos hajlamú vagy extrém alacsony BMI-indexű betegeket, mivel nem tudnák garantálni a biztonságukat. De akadnak olyanok is, akiknek egyszerűen csak egy kis szünetre, irányváltásra van szükségük, ezt azonban a stresszes mindennapi életükben egyedül nem tudják megvalósítani. 

Abdullah Boulad
Abdullah Boulad
Kép: The Balance

Nem minden Instagram-poszt az, aminek látszik

Boulad a The Balance-t „a világ legexkluzívabb kezelőközpontjaként” emlegeti, könyvében nemcsak sikeres üzletemberként, hanem elismerést kivívott tudósként is méltatja önmagát. Klinikáját „svájci orvosi szakértelemmel” hirdeti, noha a szakembergárda túlnyomó többsége nem a kantonok országából származik. A gyógyászatban Svájc azonban jól csengő brand, ezért is döntött úgy, hogy ott is nyit egy klinikát, bár amaz eddig eléggé veszteségesen üzemel.

A tehetősek közt is egyre népszerűbb Mallorca egyelőre szimpatikusabb a pácienseknek, akiknek hihető alibit is kínál a spanyol szigeten való többhetes tartózkodás, szép lokáció akár a sportsérülésből való lábadozáshoz is – a sajtósok munkáját megtámogatva elég mindössze pár képet feltölteni innen az Instagramra. Egyetlen világsztár sportoló vagy előadóművész piaci értékének sem tenne jót ugyanis, ha kiderülne, hogy az illető súlyos depresszióval küzd, ahogy egy vállalat részvényárfolyama is szabadesésben zuhanna a tőzsdén, ha megjelenne a lapokban, hogy a vezérigazgató kokainfüggő vagy alkoholista, és akár napokig nem tud tiszta fejjel döntéseket hozni. A közismert, elsősorban Észak-Amerikából és a Közel-Keletről érkező páciensek számára kiemelt fontossággal bír az abszolút diszkréció, ezért is titkolják olyan szigorúan a klinika pontos helyét, komoly csapás lenne ugyanis a The Balance hírnevére nézve, ha a paparazzóknak köszönhetően kitudódna, kik járnak hozzájuk. (Bár az már napvilágot látott, hogy Kanye West is kipróbálta, össze tudják-e itt kaparni mentálisan valamennyire.)

Kép: The Balance

Az aszketizmus nem része a terápiás koncepciónak

A The Balance vagy más ilyen intézmények pácienseit nem csak azért nem lehet összetenni másokkal egy pszichoterápiás csoportban, mivel közismertek, hanem mert a többi beteg egyszerűen nem tudna azonosulni az illető élethelyzetével és problémáival, olyannyira más világban él. A gazdag beteg számára egy csoportterápiás foglalkozás egyszerűen nem lenne hatékony. Még a kivételezett bánásmód mellett is vannak ugyanis nem könnyű esetek. Egy arab uralkodócsaládból származó nő például annyira lekezelően és bántóan viselkedett a személyzettel, hogy az ő kezelését félbe is kellett szakítani. Továbbá nem mindenki tud teljesen elszakadni a munkától.

Az ilyen esetekre a szigorúan ütemezett kezelési tervekben külön időablakot biztosítanak egy igazgatótanácsi videóhívásra, vagy két napra felfüggesztik a terápiát, hogy az illető el tudjon repülni egy rövid üzleti útra. De ott volt az arab herceg is, aki ragaszkodott hozzá, hogy az egész kísérete beköltözzön vele, egy másik páciens kizárólag olyan vizet volt hajlandó meginni, amelyet kitettek egy teliholdas éjszakán a szabad ég alá, ami a spiritiszták szerint így magába szívja a Hold energiáit. De volt a klinikának olyan esete is, amikor a páciens ragaszkodott ahhoz, hogy minden egyes masszázs során végig a testén feküdjön a kutyája. Egy hagyományos klinikán a páciensek általában heti egyszer látják a pszichiátert, itt viszont akár három, négy vagy öt alkalom is lehet hetente, egyenként akár 90 perces ülésekkel.

A betegekért az úgynevezett „személyi menedzserek” felelnek, akik központi szerepet töltenek be a The Balance és más luxusklinikák működésében. Hogy elkerüljék a szoros viszonyból fakadó romantikus kapcsolatok kialakulását, a személyi menedzsereket úgy választják ki, hogy ne illeszkedjenek a kliensek szexuális preferenciáihoz. Mivelhogy nemcsak végig kísérik a pácienseket az egész tartózkodásuk alatt, hanem velük is élnek a kb. 400 négyzetméteres villákban, amelyek egyáltalán nem fényűzők, inkább egy exkluzívabb Airbnb-re hasonlítanak. A mallorcai The Balance gyakorlatilag egész évben teltházzal működik, de felár mellett a páciens lakhat luxusjachton is. Az intézetigazgató szerint ugyanis az idilli környezet is a gyógyulás eszköze.

Kép: The Balance

A vagyonosok hajlamosabbak a mentális megzuhanásra

Boulad nagyjából két fő csoportra osztja a pácienseit: azokra, akik saját maguk építették fel vagyonukat, ők jellemzően 45-60 év közöttiek, valamint a jómódú örökösökre, akik általában 18-25 évesek. Az idősebb generációknál gyakori a munkamániás, önpusztító életvitel, amely egy idő után eljuthat a mentális töréspontig. A fiataloknak azonban más jellegű problémáik vannak. A szülők gyakran nincsenek jelen az életükben, a gyerekeket dadák és más alkalmazottak nevelik gyakorlatilag, sokszor érzelmi biztonság nélkül. Ráadásul hatalmas teljesítménykényszer is nehezedik rájuk, mert a család világos elvárásokat támaszt velük szemben – akár egy olyan karrier, a családi vállalkozás tekintetében, amely ezeket a fiatal felnőtteket egyáltalán nem érdekli, szívesebben foglalkoznának mással, de ez fel sem merülhet.

A gazdag gyerekek így jóval nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a középosztály-beliek. És ha az érzelmi elhanyagoltságból fakadóan beüt a krach, még sokszor nehezebb is az ebből kivezető út. Elvileg vagyonuk megnyitja előttük az utat a legjobb szakemberekhez, de bizonyos esetekben mégis rosszabb ellátást kapnak. Sokan nem mernek ugyanis hagyományos klinikára menni, mert attól tartanak, hogy kitudódik a kezelésük. A szupergazdagok továbbá gyakran küzdenek egy konstans bűntudattal is. Elvégre boldognak kellene lenniük, hiszen mindenük megvan. A szupergazdagok és a hírességek rendkívül bizalmatlanok is, ritkán adódik ugyanis lehetőségük valódi, őszinte emberi kapcsolatok kialakítására. Soha nem tudhatják, hogy valaki tényleg őszintén mutat-e érdeklődést irántuk, vagy csak a pénzük és a hírnevük a vonzó tényező. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az ilyen intézményekben a terapeuták egyenrangú félként viszonyuljunk a milliomosokhoz és milliárdosokhoz.

Kép: The Balance

Vannak, akik bírálják, etikus-e ez a műfaj

A luxuspszichiátria műfajának egyik leghangosabb kritikusa Toni Berthel, a Svájci Szenvedélybetegségi Orvostársaság elnöke. Élesen bírálja azt az elképzelést, hogy egy súlyos állapotból lehetséges egy hónap alatt meggyógyulni. Szerinte itt inkább „nagy intenzitású mentális fitneszről” van szó. Berthel úgy véli, hogy a súlyos étkezési zavarok vagy függőségek krónikus állapotok, amelyek csalódásokból vagy traumákból erednek, és gyakran más mentális betegségekkel is társulnak. Ezeket nem lehet egyszerűen „kiműteni”, mint egy gyulladt vakbelet, a páciens megváltoztatása hosszú és fájdalmas folyamat, a munka oroszlánrésze csak az elvonulás után kezdődik.

Ezért is tekint a luxusklinikákra „pénzcsináló gépezetek” gyanánt. Egy ilyen intézmény korábban őt is megkereste azzal, hogy dolgozzon náluk pszichiáterként, az ajánlat pedig jövedelmező volt: több mint kétszer annyit keresett volna, mint egy átlagos pszichiáteri állásban, mégis visszautasította. Boulad reagált is erre a kritikára az NZZ-nek: 

„Nem vagyok Teréz anya, még ha segíteni is akarok az embereken. Azért vagyok ebben az iparágban, hogy nyereséges vállalkozást vezessek.”

A magas árakat a személyzetigényes ellátással, az exkluzív szállással és az utánkövetéssel indokolja. A klasszikus reklámozás keveset ér ennél az exkluzív ügyfélkörnél, ezért a luxusklinikák inkább a szájról szájra terjedő ajánlásokra támaszkodnak az új páciensek szerzésében, illetve az orvosokban, pszichológusokban bíznak, akik a betegek figyelmébe ajánlják a létesítményeket. Számos lefizetéses eset napvilágot látott már más klinikáknál, az ilyesféle jutalékfizetést azonban például Nagy-Britanniában bünteti a törvény, és az etikussága is erősen megkérdőjelezhető.

Boulad is elismeri továbbá, hogy a mallorcai tartózkodás általában a páciensek stabilizálását szolgálja, és csupán az első lépés a felépülés felé vezető úton, a terapeuták ezután még hetekig videóhívásokon keresztül maradnak kapcsolatban a betegekkel. Bizonyos esetekben a személyi menedzser egy ideig haza is kíséri a pácienst, és vele marad. Néhány hét a The Balance-ban nem gyógyítja meg a súlyos depresszióban vagy függőségben szenvedőket, ezt még Boulad sem ígéri. „Nem vagyunk egy garázs, ahol egy kerékcsere után garanciát vállalunk.” A kérdés inkább az, hogy ennyi pénzért a The Balance-ban történő kezelés legalább nagyobb esélyt kínál-e a tartós javulásra? „Igen, azt mondanám, még ha ezt számokkal nem is tudom alátámasztani” – árulta el Boulad a lapnak. 

A szerző luxusszakértő, az Index munkatársa.