A tervezői pálya dimenziói

Az építészet nem egy elméleti tudomány, hiszen a tervasztalon felsejlő formavilág a valóságban is megjelenik, láthatóvá válik a közterületeken, a négy fal között érezhetjük a hangulatát, miközben a mindennapi életben inspirációt nyújthat, de természetesen megtapasztalhatjuk a racionális használhatóságát is. Egy olyan alkalmazott tudományról beszélünk, amely manifesztálódik az ingatlanállományban, így milliók alkotnak róla véleményt.

Kapcsolódó

Ráadásul az építészetben a szakmai életút természeténél fogva véges: egy tervező legfeljebb néhány tucat jelentősebb projektet visz végig pályafutása során. Ez nemcsak a szakmai fejlődést, de a gondolkodást is erősen meghatározza. A projektek életciklusa lassú, gyakran évtizedekre nyúlik, így minden új feladat értékes és súlyos döntési helyzetet jelent.

Az életciklusokhoz kapcsolódik maga az idő: ma is jól látszik a különbség az elmúlt évtizedekben készült épületek tartóssága között: a régi, nagy gondossággal kivitelezett épületek sokszor képesek hosszú távon alkalmazkodni az új funkciókhoz, míg a gyorsan és olcsón előregyártott újabb – 50-60 éves – ingatlanok rendszerint teljes bontásra kényszerülnek. A jelenlegi tervezői szemlélet ezért egyre inkább visszatér a hosszú távú minőség elvéhez, ami nem csupán esztétikai luxus, hanem valójában a fenntarthatóság egyik alapkövetelménye.

A generáltervezés és a koordináció szerepe

Azonban az építészet nem önmagában álló szakma, még ha minden is innen indul el. A teljes projektnek ugyanis van egy tulajdonosa, a fejlesztő, aki különböző szakágakkal együttműködve valósítja meg az adott beruházást az engedélyeztető hatóságon keresztül a kivitelezővel. Vagyis a tervezőnek egy nagyfokú empátiával is kell rendelkeznie, hiszen meg kell értenie a megbízó szempontjait és szándékait, vagyis kvázi mindenki egy csónakban ül, ezért egy irányba kell evezni.

Azonban a projektek egyre komplexebbé válnak, ami miatt a tervezők nem csak a koncepciót vázolják fel, hanem gyakran még a kivitelezés előtt is utolsó kontrollponttá válnak, hiszen ők azok, akiknek kezelniük, vagyis koordinálniuk kell a különböző szereplők (beruházó, hatóság, mérnökök, kivitelezők) igényei között kialakuló feszültségeket.

Vagyis ma már egy generáltervező szerepe sokkal inkább koordinációs és mediátori, mintsem kizárólagos építészeti irányító pozíció. Ehhez kapcsolódva az igazi szakmai siker nem a konfliktusok elkerülésében, hanem a döntési helyzetek értelmezésében és a közös platformok létrehozásában rejlik. Azok a projektek működnek gördülékenyen, ahol minden szereplő aktívan törekszik megérteni a másik pozícióját.

A Real Talks Economx podcast legújabb adásában résztvevők a hazai építési gyakorlat klasszikus banánhéjairól is beszéltek, amelyek sokszor kommunikációs hibák eredménye. Ide sorolhatjuk a későn meghozott döntéseket, mikor már minden változtatás drága, időrabló és konfliktusos. Az együttműködés a kulcsszó, hiszen a sokféle szereplőt kell közös nevezőre hozni, miközben a megelőzés hatékony eszköz lehet az utólagos hibáztatás és mutogatás helyett.

De a tervezési idő lerövidítése is okoz gondokat, hiszen a beruházók gyakran a tervezési fázis idején próbálnak spórolni, miközben ez hosszabb kivitelezést és nagyobb hibakockázatot eredményezhet. Ugyanígy probléma az üzemeltetés alultervezettsége, nem véletlenül számos köztér és középület szenved attól, hogy nincs fenntartható karbantartási modellje, emiatt gyorsabban amortizálódnak.

A siker mércéje és a háborgó tenger

Nyilvánvalóan a sikeresség egyik legfontosabb mutatója a megépült épület használhatósága és a felhasználók élménye. Ennek különösen nagy jelentősége van kisebb léptékű, közösségi funkciójú épületeknél – bölcsődék, közintézmények, közösségi terek –, ahol a visszajelzés közvetlen és azonnal mérhető. A felhasználói reakció sokszor többet mond el egy projekt minőségéről, mint a díjak vagy a szakmai elismerések.

De a használhatóság mellett szintén kihívás nagyobb léptékben nézve a jelenlegi hazai beruházási volumenek hullámzása, hiszen az egyes funkciók különböző gondolkodást és megközelítést igényelnek. Az elmúlt években hol a nagyszabású irodafejlesztések, hol a lakóingatlanok, hol a restaurálási projektek kerültek fókuszba. Jelenleg a lakóberuházások és a városnegyed-szintű megújítások tűnnek meghatározónak, miközben számos állami projektet ideiglenesen jegelnek, hiszen nem érkeznek uniós források.

A trendek változása miatt a tervezőknek is alkalmazkodni kell az új helyzetekhez, vagyis sokszor egészen különböző funkcióval rendelkező épületekkel kell dolgozni. Gyakran évekig félretett tervek bukkannak fel a napi munkában, ami komoly emberi, szervezési és szakmai kihívásokat jelent.

A művészeti tartalom integrációja

Magyarországon az épületek minőségének, felhasználói élményének egyik fontos szegmense a művészeti tartalom, az esztétikai hozzáadott érték, amely azonban költségvetéstől vagy időtől függően sokszor válhat opcionális, vagyis kihagyható elemmé. Nem véletlenül azon projektek sikeressége, amelyekben a művészeti elemek nem dekorációként, hanem a tér integráns részeként jelennek meg, két feltételtől függnek. 

Egyrészt előzetes szándék és döntés, vagyis a beruházó vagy generáltervező már a projekt kezdetekor számol az ilyen típusú tartalommal, vagyis a projekt integráns és fontos része. Ha ugyanis később merül fel az igény, a statikai és gépészeti rendszer sokszor már nem engedi integrálni. Másrészt mivel a speciális tartalmak ritkán illeszthetők rutinszerűen a kivitelezési folyamatba, kulcskérdés, hogy a kivitelezők és az alvállalkozók tudásához igazodjon a tervezés. A tényleges lehetőségekre épülő design kevésbé sérülékeny és jobban karbantartható.

Örvendetes fejlemény, hogy a nagyberuházásokban egyre gyakrabban jelenik meg a művészeti tartalom, mint stratégiai elem, vagyis már nem a rendszerváltás utáni vadkapitalista időket éljük azok markánsan megjelenő igénytelenségével és egyszerűsítésével együtt.

Ma már a művészeti hozzáadott érték márkaértékkel, térélménynövelő funkcióval vagy akár átfogóan a projekt identitását erősítő eszközként működik, vagyis magára a fejlesztőre is jótékony hatást gyakorol. De ettől függetlenül Magyarország még nem egy tejjel-mézzel folyó Kánaán, vagyis nagy különbségek adódnak az egyes projektek között attól függően, hogy a beruházó mennyire tekinti ezt az úgynevezett művészeti elemet alapvető értéknek.

Innovációk és kihívások

Izgalmas kérdés, hogy jelenleg mely trendek formálják a szakmát, itt említhetjük meg többek között az anyagok újrahasznosítását vagy éppen a 3D nyomtatás térnyerését. A technológia már ma is képes betonból vagy más építőanyagból komplex, egyedi felületeket létrehozni, amelyek formai szabadságot és költséghatékonyságot kínálnak. A következő években ez a technológia várhatóan új építészeti formákat is létrehoz.

Vagyis kihívásokból nem lesz hiány a jövőben is, a beruházóknak és tervezőknek nem csak az új technológiákra kell fókuszálniuk, hanem az épületek hosszú távú hasznosítása is kulcsfontosságú mind a tulajdonosok, mind a tágabb városi szövet számára.

Ez a sikeres projektek receptje!

Összességében a sikeres projektek mögött mindig olyan beruházók állnak, akik képesek reálisan és értékalapúan kijelölni a beruházás célját, miközben megfelelő idő áll rendelkezésre a tervezéshez és a döntéshozatalhoz. Továbbá fontos tényezők a bizalom és a partnerség a szakemberek felé. Ahol tehát a tervezők megfelelő mozgástérrel rendelkeznek, ott a projekt minősége is magasabb.

A siker tehát ma már nem pusztán esztétikai vagy funkcionális kérdés, hanem összetett egyensúlyi rendszer eredménye, ahol fontos a hosszú távú gondolkodás, a szereplők közti együttműködés, a technológiai innováció, a környezettudatosság és az emberi kapcsolatok működésének együttes eredője. Az építészeti projektek akkor válnak igazán értékessé, ha nemcsak a jelen problémáira reagálnak, hanem hosszabb távra is képesek tartós és kulturálisan releváns lenyomatot hagyni.