Az Országgyűlés Hivatala szinte minden kiutazás vagy vendégfogadás esetében ajándékot ad a partnernek, ezek összege 2024-ben 13 millió forintra rúgott – tudta meg a Népszava. A lap szerint 2024-ben a Külügyi Igazgatóság 140 ki- és 213 beutazást készített elő, a tavalyi 13 millió forint tartalmazza „az EU soros elnökségből adódott parlamenti konferenciák nagy résztvevői számát is.”
A Külügyi Igazgatóság Protokoll Irodája kezeli az ajándéktárgyakat, amelyeket az országgyűlési képviselők, az Országgyűlés Hivatalának tisztségviselői vehetnek igénybe, kizárólag hivatalos nemzetközi programok során.
Az ajándékozásra vonatkozó keretösszegeket egy főigazgatói szabályzat határozza meg.
Ennek értelmében
- Kövér László az Országgyűlés elnöke, Mátrai Márta háznagy, a jelenlegi hat alelnök és a főigazgató legfeljebb 100 ezer forint értékben ajándékozhatnak partnereiknek.
- A bizottsági elnökök, a hivatali szervek vezetői és az Országgyűlési Őrség parancsnoka 25 ezer, míg az országgyűlési képviselők 20 ezer forintos ajándékot adhatnak vendégeiknek vagy vendéglátóiknak.
Az Országgyűlés Hivatala a lapnak azt is jelezte, hogy az ajándéktárgyak beszerzése vagy legyártatásakor a Hungarikumokhoz köthető ajándékokat részesítik előnyben.
Rejtélyes ajándék: Putyin nagylelkűen megajándékozott egy alaszkai férfit, fogalma sincs az okokról
Meglepő ajándékot kapott az orosz elnöktől Mark Warren, végül azonban elfogadta azt. A részletekről itt olvashat >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban