Sportturisztikai boomot indított el a millenniumi generáció, és erre rendkívül nagy összegeket költ – hívta fel a figyelmet a legújabb trendre a CNBC Travel.
A portál bemutatta a Hilton csoport felmérését, amelynek során 14 országban több mint 14 ezer utazót kérdeztek meg szokásaikról, terveikről. Ebből kiderül, hogy a millenniumi generáció tagjainak körülbelül 67 százaléka tervezett már utazást kimondottan őket érdeklő eseményekre, például sporteseményekre, wellness programokra és koncertekre.
Csak az Egyesült Államokban a millenniumi generáció tagjai a többi korosztálynál 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel terveznek utazást kimondottan rendezvényekre.
Egyelőre nem is látszik jele annak, hogy a sportturizmus iránti érdeklődés lassulna, sőt.
A sportturisztikai iparág már most 707,29 milliárd dolláros piacot képvisel, és a Fortune Business Insights szerint 2032-re ez a szám közel megháromszorozódhat.
Európa vezeti a piacot, a kontinens tavaly 248,23 milliárd dolláros forgalmat bonyolított. Eközben az ázsiai-csendes-óceáni térség a leggyorsabban növekvő régió, 2025-ben várhatóan 149,50 milliárd dollárt ér el az ide irányuló forgalom.
A szakértők azt jósolják, hogy az ázsiai-csendes-óceáni térség sportturizmusának éves összetett növekedési üteme 2025 és 2032 között várhatóan 17,85 százalék lesz.