A migrénpiercinget a fül belső porcába, az úgynevezett crus helix területébe helyezik, ahol egy reflexológiai pontot érint, amit a migrénnel korábbi kutatások során összefüggésbe hoztak – írja a divany.hu. A módszer ugyanazon az elven alapul, mint az akupunktúra, ahol bizonyos pontok stimulálásával enyhíteni lehet a fejfájást.
A migrén piercing egyre népszerűbb a migrénnel küzdők körében, ám egyelőre kevés tudományos bizonyíték támasztja alá a hatékonyságát.
A hívei szerint a piercing behelyezését követően rögtön jelentős javulást tapasztaltak, a tudomány azonban továbbra is szkeptikus a hatásait illetően. Számos orvos és neurológus figyelmeztet, hogy nem áll elegendő bizonyítékunk arra, hogy valóban hatásos lenne a migrén kezelésében.
Dr. Kovács Anna neurológus szerint
"bár sok beteg beszámol javulásról, ezt még nem támasztják alá nagy volumenű klinikai vizsgálatok. Lehetséges, hogy a migrénes betegek egyszerűen jobban érzik magukat a gondolattól, hogy megtalálták a megoldást a problémájukra, de a valós fizikai hatás még kérdéses."
Amíg nem rendelkezünk elegendő meggyőző tudományos bizonyítékkal, a migrénpiercinget érdemes lehet egy lehetséges placebo hatású megoldásként kezelnünk.
A Medical Piercing alapítója, Takács Gabriella szerint enyhítheti a krónikus migrénnel élők fádalmait a helyesen elkészített migrénpiercing.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban