Szeptember végén több mint 130 ezer olyan ügyfele volt a K&H-nak, akik 26 év alattiak voltak. A pénzintézet közölte, hogy az érintettek a harmadik negyedévben közel 7,6 millió alkalommal vásároltak a fizikai és a digitális bankkártyájukkal együttesen. Ezen belül a digitális fizetések száma több mint 4,4 millió volt, azaz a fizetések mintegy 60 százaléka.
Rammacher Zoltán, a K&H lakossági ügyfélszegmens marketing vezetője szerint ezen költések havi átlagértéke meghaladja a 127 ezer forintot. Szerinte sokkal inkább magától értetődő a fiatalok számára az okoseszközökön való gyors és kényelmes fizetés használata, akár a fizikai kártya nélkülözésével is, hiszen mindennapjaik szerves része a mobiltelefon, így a napi pénzügyeiket is szívesebben intézik azon keresztül.
„A készpénz szemét, a megtakarítók pedig lúzerek”
Talán még nem késő felszállni a kriptovonatra, ha még ebben az életben pénzt szeretne valaki keresni – mondja Robert Kiyosaki üzletember, bestselleríró. Szerinte a gazdagok hamarosan még gazdagabbak lesznek, aki szegény az meg lemarad erről is. Közben egy óriás bitcoinbálna már meg is nyomta a profitrealizáló gombot, a hétvégi csúcs után a korrekció az úr a kriptotőzsdéken.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére