20 millió forint gyűlt össze adományokból, mondta Magyar Péter Budapesten, a Szent János Kórháznál. A Tisza Párt kórházjárást szervezett, az aktivisták a Tisza szigetek „több tízezer önkéntesének felajánlásából országszerte 87 kórházhoz fertőtlenítőszereket, higiéniai termékeket és játékokat visznek” – tette hozzá.
A politikus a KSH adataira hivatkozva arról beszélt, hogy 2010 óta mintegy félmillió elkerülhető haláleset történt a magyar egészségügyben.
Magyar Péter a János kórházba próbálta bevinni az adományokat, de az intézmény kommunikációs munkatársa először azt nem engedte, majd végül mégis sikerült az akció – írta meg a Telex.
A Szent Margit Kórház akadály nélkül átvette a tiszások adományait, de a Szegedi Tudományegyetem kórházában a klinika vezetésére hivatkozva utasították el őket, Magyar Péter szerint ennek oka nem derült ki.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár korábban azt ígérte, a kórházak át fogják venni az adományokat.
A Tisza elnöke egy júniusi Magyarinfón azt mondta, Magyarországon ha valakinek van pénze, akkor meg tud gyógyulni, a Tisza nagykanizsai kongresszusán pedig megígérte, hogy egy kormányváltás esetén nekiállnak az egészségügy átalakításának, és évente minimum 500 milliárd forinttal többet fordítanának rá, sőt újra lesz egészségügyi miniszter is a magyar kormányban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz