Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta a Bavarian Nordic majomhimlő elleni vakcináját a 12-17 éves korosztály számára. A döntés jelentős lépés a betegség elleni küzdelemben, különösen mivel ezt a korcsoportot kiemelten veszélyeztetettnek tartják – írja a Portfolio.
Miután augusztusban a WHO másodszor is globális közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlőt (mpox),
október 8-án megkapta Jynneos vakcina az előminősítést serdülők számára.
A lépést nem sokkal azután készítették elő, hogy a betegség Kongóból más országokra is átterjedt.
Szeptemberben a felnőttek már használhatták – mint az mpox elleni első oltást –, ez pedig megkönnyítette a rossz helyzetben lévő afrikai országok vakcina-beszerzését.
A WHO elmondta, hogy a gyermekek és a serdülők gyenge immunrendszere különösen érzékeny a majomhimlőre, amely influenza jellegű tüneteket és gennyes keléseket okoz.
A WHO döntése összhangban van az Európai Unió szeptemberi jóváhagyásával, amely szintén engedélyezte a vakcina használatát serdülőkorúaknál
– húzza alá a Portfolio.
A Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat további vizsgálatokat folytat, hogy megnézzék, ez a vakcina alkalmas-e a 2-12 éves korosztály biztonságos védelmére is.
Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) már bejelentette, hogy egyelőre csak 18 évnél idősebbeknél engedélyezi az oltást.
Egy vakcinagyártó több millió oltást szállítana a majomhimlő megfékezéséhez
A Bavarian Nordic közölte, hogy a készleteik megvannak, már csak a megrendelések hiányoznak.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná