A horvát tengerpart volt a legnépszerűbb külföldi úti cél a magyarok körében idén nyáron is, még mindig utcahosszal előzte meg a csak egy kicsit közelítő üldözőket. Az utasbiztosítást kötők adatai alapján
az utazók 29 százaléka déli szomszédunkhoz indult, szinte kivétel nélkül tengerparti nyaralásra. A dobogóra még Olaszország és Görögország fért fel, előbbit az utazók 15 százaléka, utóbbit a 10 százaléka választotta.
Ez alapján a 2023-as nyári hónapokhoz képest arányaiban azért többen látogattak el Olaszországba és Görögországba, míg Horvátország iránt minimálisan csökkent az érdeklődés.
A nyári turizmus tengerparti bajnokait a negyedik helyen Ausztria követi, és csaknem ugyanennyi turista választották Spanyolországot is. A legnépszerűbb Európán kívüli ország Egyiptom volt.
Az is kiderült, hogy a kánikulában a kétharmad tengerpartra vágyott.
Az utazók 66 százaléka tengerparti nyaralásra kötött biztosítást. A városnézést 26 százalék választotta programként, a fennmaradó 8 százalék pedig megoszlott az üzleti útra indulók és az extrém sportolók között.
A nyári hónapokban az utazók fele jutott el autóval a nyaralásra, ami az előző évhez képest 5 százalékos csökkenést jelent, ezzel szemben hét százalékkal emelkedett a repülős utasbiztosítást kötők száma, vagyis jelentősen többen döntöttek a repülés mellett. Egyéb közlekedési eszközzel, például vonattal vagy busszal 10 százalék, motorral pedig 2 százalék vágott neki az útnak.
A legdrágább biztosításért több mint 150 ezer forintot fizettek, bő egyhónapos tengerentúli városnéző útra. Az Amerikai Egyesült Államokba számos százezer forint feletti szerződés jött létre, ezek több hetes vagy hónapos, fele-fele arányban üzleti vagy városnézős utazások.
A legolcsóbb biztosításokat mindössze néhány száz forintért egynapos ausztriai utakra igényelték buszos vagy vonatos közlekedéssel. Az utasbiztosítások átlagos díja 11 792 forint, az egy főre eső napidíj pedig 746 forint volt – derült ki a Bank360.hu összesítéséből.
A legtöbb biztosítást több mint egy hétre, nyolc napra kötötték meg, ez minden ötödik kötvényre igaz volt június és augusztus között. Ennél rövidebb, ötnapos időszakra az utazók 15 százaléka szerződött. Egy-két napos utazásokra az elmúlt három hónapban mindössze 6 százalék kötött biztosítást.
Az utazók 51 százaléka legalább hét napos utazásra szerződött, egy utazás átlagos hossza 7,1 nap volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél