A tervezett eszközértékesítés az eddigi legjelentősebb lépés egy orosz vállalat részéről, amely a háború miatt bevezetett nyugati szankciók következménye. A Lukoil közlése szerint a tranzakció főbb feltételeiben a felek már korábban megegyeznek, és vállaltak, hogy nem tárgyalnak más potenciális vevőkkel.
A Reuters emlékeztet, hogy az amerikai pénzügyminisztérium engedélyt adott ki, amely szerint a vállalatoknak november 21-ig kell minden tranzakciók lezárniuk a Lukoil és a Rosneft társaságokkal.
A Gunvor a kétezres években vált globális szereplővé, mint a világ legnagyobb orosz olajkereskedője. A korábbi részvényesei között volt Gennady Timchenko, Vlagyimir Putyin közeli szövetségese, aki azután adta el részesedését a Gunvorban, hogy az Egyesült Államok szankciókat vezetett be ellene Oroszország 2014-es krími annektálását követően.
A Gunvor és társai, a Vitol és a Trafigura az orosz-ukrán háború kitörésekor jelentős profitot szerzett az olaj- és gázárak emelkedéséből. A nyereségeket ezek a vállalatok arra fordították, hogy finomítókat, olajmezőket, erőműveket és szélerőműparkokat vásároljanak.
Kényszerű kiárusítást tart a Lukoil, a Molt is hírbe hozták – de nem ő a favorit
Egy hónapon belül új tulajdonosa lehet a Lukoil romániai és bolgár finomítóinak is. Korábban a Mol is jelezte érdeklődését a burgaszi üzemegység megvásárlására, sőt, Orbán Viktor is bemondta: erős pályázatot nyújtott be a magyar olajcég. Könnyen lehet azonban, hogy a Mol már más irányban kezd tapogatózni.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani