A digitális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Remitly a Prolific viselkedéskutató platform segítségével egy tanulmányt készített arról, hogy mely nemzetek a legbarátságosabbak. A felmérésben mintegy háromezer résztvevőt kérdeztek meg 27 országból.
A turizmus.com cikke szerint a résztvevőknek a Big Five személyiségteszt „barátságosság” kategóriájára vonatkozó kérdéseket tettek fel. Az ebben a kategóriában magasabb értékkel rendelkező emberek nagyobb valószínűséggel empatikusak és fokozottan odafigyelnek arra, hogy mások jól érezzék magukat.
Kapcsolódó
A felmérésben a legmagasabb pontszámot a dél-afrikaiak kapták, akik a válaszadók szerint melegszívűek, vendégszeretőek és nagyon nyitottak.
A második helyre a görögök futottak be, akik a megkérdezettek szerint kíváncsiak, szívesen állnak szóba idegenekkel, szeretik összehozni a régi és az új barátaikat, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a társasági életre. A dobogó harmadik fokára a horvátok fértek még fel, akik a tanulmány szerint társaságkedvelőek és nagyvonalúak, szívesen szakítanak időt hosszú beszélgetésekre a barátaikkal vagy idegenekkel.
A top5-be még az erős közösségi érzésükről és vidám természetükről ismert mexikóiaik és a vendégszerető svédek kerültek még be.
A 25-ös toplistára a magyarok is felfértek, a Remitly kutatása szerint a 24. legbarátságosabb nemzet vagyunk a világon.
Eláruljuk a boldogság titkát, mert Magyarországnak nagy szüksége van rá
Hazánk tavaly óta öt helyet csúszott lefelé a lakosság boldogságérzetét mutató világranglistán. Az Economxnak nyilatkozó boldogságkutató szerint a „skandináv életérzés” receptje könnyebb, mint gondolnánk, és elkerülhetetlen a szemléletváltás.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért