Ausztriában az osztrák olaj- és gázipari vállalat 5400 munkahelyéből hamarosan négyszázat leépítenek az új, „Revo” költségcsökkentő program részeként, míg 2027-re a világszerte jegyzett 23 ezer OMV-s állásból kétezer szűnik meg – robbantotta a bombát az osztrák Kurier, amely a szakszervezetek tájékoztatása alapján közölte: a cég vezetőségének ígérete szerint a drasztikus és váratlanul bejelentett létszámleépítés „társadalmilag elfogadható lesz”.
A külföldi leánycégeknél is aggódhatnak
A Meinbezirk információi szerint az elkövetkező két évre tervezett megszorítási csomag nemcsak Ausztriában hoz leépítéseket, hanem külföldi telephelyeken is: egyelőre úgy tűnik, hogy nemzetközi szinten a román Petrom vállalatot, a bajorországi Burghausen finomítót és a pozsonyi telephelyet különösen érintheti a költségcsökkentés – írja a lap.
A fő hangsúly a vállalati, adminisztratív részleg korszerűsítésén van, ahol az anyacégnél jelenleg több mint ezer embert foglalkoztatnak.
Felidézik: az OMV az ausztriai bázis pénzügyi osztályára nemrég több, mint kétszáz alkalmazottat hozott át Romániából, akik most aggódhatnak a sógoroknál tervezett jövőjük miatt.
Nemrég megírtuk: az OMV negyedéves jelentése szerint a tisztított üzemi eredményük 201 millió euróval szerényebbre sikerült idén tavasztól nyár közepéig, mint egy évvel korábban.
A vállalat a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy kiigazításokra lehet szükség a „csoport versenyképességének” biztosítása érdekében, és nem zárta ki az úgynevezett személyzeti intézkedéseket sem.
Kemény harc kezdődött, még sztrájk is lehet
Az olajcégnél jelenlévő GPA szakszervezet máris élesen bírálja a drasztikus tervet, és kemény tárgyalásokat helyezett kilátásba.
Szerintük ugyanis az OMV létszámleépítése a vállalati szektorban súlyos csapást jelent az üzleti helyszínre, ami meglepő az eddig közölt, gazdasági sikertörténetek, és a nagyra becsült OMV-ADNOC-Borealis megállapodás fényében.
Ezt az Egyesült Arab Emírségek nemzeti olajvállalatával (ADNOC) kötötték stratégiai partnerségre, hogy létrehozzanak egy új, 60+ milliárd dollár értékű, globális poliolefin-céget.
A munkavállalók képviselői már követelik a kedvező kompenzációs ajánlatokat a cég vezetésétől, amelyre ígéretet is kaptak.
Ha pedig az utcára kerülő dolgozók nem kapnak korrekt ajánlatokat, a sztrájktól sem riadnak vissza – jelezték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar