Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előző havival megegyezően 4 százalék volt októberben – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich, STAT) szerdán közzétett adataiból, melyből
külön kiemelkednek a fűtést érintő díjak és az élelmiszerárak.
A végleges adatok szerint 2025 októberében az osztrák infláció az előzetes becslésnek megfelelően az előző havival azonos, 4,0 százalék volt.
Az infláció fő hajtóereje továbbra is az energiaárak, valamint az éttermi szolgáltatások árának emelkedése volt
– nyilatkozta Manuela Lenk, az osztrák statisztikai hivatal vezérigazgatója.
Az osztrák statisztikai hivatal közleménye szerint októberben az infláció legfőbb hajtóereje a lakhatás és közműdíjak előző havi 6,0 százaléknál gyorsabb ütemű, 6,6 százalékos drágulása volt. A vendéglátóiparban az áremelkedés 6,0 százalékos éves üteme továbbra is jócskán meghaladta az összesített inflációt, egy hónappal korábban 6,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel. Az infláció harmadik legnagyobb hajtóereje az élelmiszerek és alkoholmentes italok gyorsuló ütemű, 4,0 százalékos drágulása volt az előző havi 3,9 százalékos áremelkedést követően.
Havi bázison 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Ausztriában októberben, miután szeptemberben 0,2 százalékos havi csökkenést jegyeztek fel.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves növekedési üteme az előző havi 3,9 százalékról 4,0 százalékra gyorsult októberben, havi szinten pedig 0,5 százalékos emelkedést regisztráltak az előző havi stagnálást követően.
Ausztria másolná Orbán tervét, bár eddig nem jött be az árkorlátozás
Nemcsak nálunk, hanem már több országban döntöttek arról, ami most éppen Ausztriát tartja lázban: az alapvető élelmiszerárak az egekben, ezért a sógoroknál is fontolgatja a kormány, hogy pórázt dob a kiskereskedelemre. Az állami beavatkozások hatásai viszont eddig meglehetősen vegyesek, az infláció pedig ellenáll az árszabályozásnak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről