Az Európai Befektetési Bank Menedzsment Tanácsa támogatja, hogy Magyarország egymilliárd eurós hitelhez jusson vasúti fejlesztésekre, a végső szót az Igazgatótanács október 20-i ülésen mondják majd ki – tudta meg a Szabad Európa.
Emlékeztettek, erről a hitelről állította három napja Lázár János, hogy azért nem kaptuk meg, mert „a Tisza Párt megakadályozta”.
A portál felidézte, az egymilliárd eurós hitelkérelmet a magyar kormány még tavaly szeptemberben nyújtotta be. Már korábban megírták, információik szerint komoly esély van rá, hogy az Orbán-kormány megkapja a csaknem 400 milliárd forintnyi összeget.
Milliárdok mennek el, mégsem javul a magyar vasút állapota
A MÁV évek óta jelentős állami támogatást kap, ám a források nagy része a Budapest–Belgrád vasútvonalra jut, míg más, fontos vonalak állapota és a menetrendek romlanak vagy stagnálnak. Részletek >>>Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden mégis azt hangoztatta: szerinte „rossz hírt kapott Magyarország és mindenki, aki közlekedik: a Tisza Párt megakadályozta, hogy az Európai Beruházási Bank odaadja azt az egymilliárdos hitelt a MÁV-nak, amiből a pályahálózatot akarták felújítani”.
A miniszter elmondása szerint a Tisza EP-képviselője, Kollár Kinga a hitelkérelem elutasításáért lobbizott, miközben az EIB sajtóosztálya a Szabad Európa megkeresésére azt közölte, Kollár Kinga levélben kérte a bank vezetését a hitel folyósítására.
A szóban forgó hitelhez Lázár korábbi szavai szerint az állam is hozzátesz hasonló összeget, ezzel
nagyságrendileg 800 milliárd forintos forrás keletkezik vasútfejlesztésekre.
A tárcavezető azt ígérte, az első ütemben végrehajtott fejlesztések révén csaknem félezer kilométernyi magyar vasúti pályát újítanak majd meg. 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, 490 kilométernyi pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek majd.
Lázár János igazságügyi szakértővel vizsgálja Mészáros Lőrinc vasúti fejlesztését
Tavaly szeptemberben felmondta az Építési és Közlekedési Minisztérium a GSM-R2 vasúti informatikai fejlesztés kivitelezői szerződését, most pedig igazságügyi szakértővel vizsgáltatja a beruházást, amelyben Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonában lévő cég is részt vett. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget