Az elmúlt harminc év legnagyobb tarifareformján dolgozik Lázár János, ezzel párhuzamosan pedig Orbán Viktor kormányhatározatban bízta meg az építési és közlekedési minisztert a közösségi közlekedés tarifa– és kedvezményrendszerének átalakítására, amely meg is jelent a Magyar Közlönyben. A vármegye– és országbérlet bevezetéseinek eredményeiről, valamint a tarifa- és kedvezményrendszer további átfogó korszerűsítésével és egyszerűsítésével összefüggő feladatokról című kormányhatározat, amit Orbán Viktor miniszterelnök jegyez – írja az Index.
A határozatban az áll:
a közösségi közlekedés versenyképességének és a személyszállítási közszolgáltatásokhoz való hozzáférési lehetőségének növelése, valamint az utazóközönség igényeihez lényegesen jobban igazodó, korszerűbb, átjárható és egységes tarifarendszer kialakítása érdekében – a tarifa- és kedvezményrendszer átalakításával.
2024. szeptember 30-ával bevezetik a készpénzmentes jegyvásárlást a helyközi személyszállítási közszolgáltatásba.
Ezt a lehetőséget biztosító jogszabálytervezetet Lázár Jánosnak szintén március elsejéig kell a kormány elé terjesztenie.
Lázár János a közösségi oldalán már bejelentette, hogy egy konkrét cselekvési programot mutatott be a kormánynak arról, hogy miként tenné ingyenessé a közösségi közlekedést a 65 év felettieknek és a 14 év alattiaknak az egész ország területén.
Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformján dolgozom a munkatársaimmal a minisztériumban és a MÁV-VOLÁN-csoportnál. A célom az, hogy 65 év felett és 14 év alatt ingyenesen utazhasson mindenki Magyarországon.
Ezzel a közösségi közlekedés nyertesévé tehetünk minden magyar családot – fogalmazott és hozzátette, hogy a közlekedést a legsérülékenyebb társadalmi csoportok számára is ingyenessé tenné, például a fogyatékossággal élőknek.
Emellett az eddigieknél több segítséget akar adni a közalkalmazottak, például a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók utazásához.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Totális ostrom alatt az ellenállás fellegvára
