2024. júniusban a kivitel volumene 8,1, a behozatalé 5,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,1 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 411 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Májushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 2,4, az importé 4,7 százalékkal nőtt – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.
2024. júniusban a kivitel értéke 12,3 milliárd euró (4837 milliárd forint), a behozatalé 11,1 milliárd euró (4394 milliárd forint) volt.
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest euróban kifejezve az export értéke 9,9, az importé 7,8 százalékkal csökkent.
Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 1,4 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 1,3 százalékkal nőtt.
A termék-külkereskedelmi egyenleg 411 millió euróval romlott. (Az egyenleg 28 millió euróval nagyobb többletet mutatott az első becslésben közöltnél.)
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,3, a behozatalban 3,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A cserearány 0,8 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 6,4, a dollárral szemben 7,2 százalékkal gyengült.
A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 15, behozatala 8,4 százalékkal kisebb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben és a behozatalban is jelentősen csökkent. A közúti jármű árucsoport exportvolumene közel tizedével, importvolumene közel ötödével maradt el a bázisidőszakitól. A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülék exportvolumene több mint tizedével csökkent, miközben importvolumene közel tizedével nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport forgalma a kivitelben és a behozatalban egyaránt mintegy ötödével elmaradt az előző év azonos időszakitól. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportoldalon 9,0, az importoldalon 3,9 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését.
A feldolgozott termékek exportvolumene 1,7, importvolumene 4,2 százalékkal kisebb lett. A kivitel csökkenését a szakmai, tudományos ellenőrző műszer, a behozatalét pedig az egyéb vegyi anyag és termék forgalomalakulása befolyásolta. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 0,5, az importban 1,6 százalékponttal felerősítette a teljes forgalom volumencsökkenését.
2024. január–júniusban az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 2,2, a behozatalé 6,4 százalékkal csökkent.
A termék-külkereskedelmi mérleg 3,7 milliárd euróval javult, a többlet 7,8 milliárd eurót tett ki.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 1,1, a behozatalban 2,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz mérten. A cserearány 1,5 százalékkal javult. A forint az euróhoz és a dollárhoz képest egyaránt 2,3 százalékkal gyengült.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!