A 2024. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 689 ezer főre csökkent. Míg a férfi foglalkoztatottak száma 2 millió 481 ezer fő volt, amely 27 ezerrel elmaradt az egy évvel korábbitól, addig a nőké gyakorlatilag megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, 2 millió 208 ezer főt tett ki – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 32 ezer fővel, 4 millió 515 ezer főre csökkent.
A közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók létszáma kismértékben emelkedett, előbbi 63 ezer, utóbbi 111 ezer főre.
A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 75,1 százalék volt. A ráta a férfiak esetében 0,6 százalékponttal kisebb lett (78,5 százalék), a nőknél lényegében nem változott (71,5 százalék) az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Egy évig tart állást találni
A 2024. október–decemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek létszáma és rátája megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, előbbi 216 ezer fő, utóbbi 4,4 százalék volt.
A férfiak esetében a munkanélküliek száma 114 ezer, a nőknél 102 ezer főt tett ki, míg a munkanélküliségi ráta mindkét nem esetében 4,4 százalék volt.
A munkakeresés átlagos időtartama 11,9 hónap volt.
Az összes munkanélküli 47,5 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 3,9 százalékponttal nagyobb az előző év azonos időszakinál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34,3 százalékát tették ki.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. december végén 1,8 százalékkal, 221 ezer főre mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető