Az idén augusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 7,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 13,6 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján
az építőipar termelése 5,0 százalékkal kisebb volt a júliusinál.
Az előző év azonos időszakához képest az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 2,0, az egyéb építmények építésében 17,4 százalékkal nagyobb volt a termelés. A speciális szaképítés termelése 10,6 százalékkal kisebb lett.
A megkötött új szerződések volumene 31,9 százalékkal bővült. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 22,3 százalékkal emelkedett, az ipari épületekre kötött nagyértékű szerződéseknek köszönhetően. Az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene 46,6 százalékkal nagyobb volt a 2022. augusztusi, alacsony bázisnál.
Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 23,9 százalékkal elmaradt a 2022. augusztus végitől,
ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 4,9 százalékkal magasabb, az egyéb építményekre vonatkozóké 40,6 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
2023 első nyolc hónapjában az építőipari termelés 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az idő pénz: egyre többen választják az infláció miatt a készházakat
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők