Az Európai Parlament Közlekedési Szakbizottságának decemberi szavazásán többek között arról született döntés, hogy a 70 év feletti sofőröknek kötelező–e időszakosan tesztelni KRESZ-tudását. Magyarország ezt az ötletet a kezdetektől nem támogatta, a javaslatot végül elvetették.
Szintén elbukott a B+ kategóriás jogosítvány bevezetésének előterjesztése.
Eszerint a javaslat szerint a teljes körű vezetői jogosultsághoz B és B+ kategóriás jogosítvány megszerzésére is szükség lett volna. A legnagyobb különbség, hogy az előbbivel csupán 110 km/h sebességgel lehetett volna haladni, ezáltal növelve a közlekedésbiztonságot. A képviselők nagy része azonban úgy vélte, hogy a rendszer nehezen lett volna ellenőrizhető, illetve a jogosítvány megszerzési költségének megduplázásával rontotta volna a lakosság mobilitási lehetőségeit.
A 22 igen, 21 nem és három tartózkodás mellett megszavazott javaslatcsomag az áru- és személyszállításban megjelenő munkaerőhiányra is megpróbál választ találni. A közlekedésbiztonságért aggódók tiltakozása ellenére átment a 18 évesek teherautó vagy legfeljebb 16 utast szállító autóbusz vezetéséhez szükséges jogosítvány megszerzését engedélyező javaslata is – írja a Közlekedésbiztonság.hu.
A képviselők támogatták azt a felvetést, amely a járművezetők képzését és vizsgáztatását a való életben megjelenő kockázatokra és vészhelyzetekre való felkészítésre fókuszálná.
A javaslat szerint például a képzésnek részévé kell tenni a vezetés közbeni biztonságos telefonhasználatot, a csúszós és havas utakon való megfelelő járművezetést, a holttér kockázatainak megismerését és a vezetést segítő rendszerek használatát is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az