II. kerület főépítésze, Trummer Tamás szerint a kerületi konzultációs tervtanács véleménye megosztott volt, egy védett épülethez lehet hozzáépíteni, illetve lehet részlegesen bontani úgy, hogy a védelem tárgya nem sérül – így fogalmazott a szakember a Körszálló építési engedélye kapcsán a 24.hu-nak. Az Önkormányzat hozzátette: a településképi rendelet kimondja, hogy ha 30 százaléknál nagyobb arányú a bontás, akkor külön örökségvédelmi igazoló szakértői vélemény útmutatása alapján lehet csak átépítést végezni. Ezt a véleményt ebben az esetben külön elkészítették, az egykori Körszálló pedig továbbra is védett marad.
A hatóság határozata a közlekedési magból, csigalépcsőből elég sok elem megmarad vagy a rekonstrukció után tovább él.
Az Országos Építészeti Tervtanács (OÉT) azzal a javaslattal fordult az építészek feléhogy vizsgálják felé a toronyrész képét átformáló kilépőerkélyek létjogosultságát, valamint jelezte, hogy a belsőépítészeti elemek közül néhányat – így a csigalépcsőt – talán érdemes lenne átmenteni.
Ezekre a változtatásokra a végleges rajzokon nem került sor, azokat azonban mégis elfogadták.
A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) építésziroda vezetője, Tima Zoltán márciusban még úgy mutatta be a terveket, hogy a Körszállóként ismert Hotel Budapest henger alakú fő épülettömegét lebontják, mivel a körcikk alakú szállodai szobák falai nem helyezhetőek át statikai okokból, illetve vitatható műszaki megoldásokkal épület fel annak idején.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik