Cikkünk frissül ...
A kormány mai ülésén döntött arról, hogy a következő két hétben el kell fogadni egy ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet, amelynek előkészítése érdekében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tíz céggel tárgyalt, olyanokkal, amelyeknek kereskedelmi kapcsolatai vannak az Egyesült Államokkal – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón, miután véget ért a szerdai kormányülés.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont elmondta, az Európai Unió egyoldalúan előnytelen megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, ami az unió számára olyan vállalásokat tartalmaz, amelyekre a Bizottságnak nincs joga. Kármérséklésre van lehetőség – tette hozzá. Gulyás Gergely szerint az Egyesült Királyság és Japán is lényegesen jobb megállapodást kötött.
A balkáni helyzetről a miniszter azt mondta, Orbán Viktor beszámolt arról, hogy találkozott Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, szerinte a veszélyek jelentősek, a Balkán puskaporos hordó, hárborús gócponttá válhat. Gulyás Gergely szerint az elnök elítélése destabilizáló tényező, és úgy fogalmazott, abszurd a helyzet Bosznia-Hercegovinában, ahol nem a Nyugat jelenléte, hanem a Nyugat távozása segítene a helyzeten.
A kormány úgy gondolja, hogy az elnök elítélése példátlan. Az EU érdeke, hogy a Balkán stabil legyen – fogalmazott.
A Kormányinfón megjelent Miniszterelnökség parlamenti államtitkára is, aki az Otthon Start programról adott tájékoztatást.
Elmondta, a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelprogram szeptember elsején indul. A támogatási program legfontosabb ismérveit elismételte, az első lakás vásárlására 10 százalék önrésszel, legfeljebb 50 millió forint értékben, 25 éves futamidőre lehet majd fölvenni a hitel.
A hitel az államtitkár szerint 25 évre biztonságot nyújt az igénylőknek.
Nincs árfolyam- vagy kamatkockázat, a havi törlesztőrészlet alacsonyabb, mint a piaci hitel, 20 milliós hitelnél havi 60 ezer forintos, 50 milliós hitelnél havi 150 ezer forintos megtakarítást is el lehet ezzel érni. A 10 százalékos önerő pedig nagy mértékben javítja a fiatalok hozzáférhetőségét.
Mindez azt jelenti, hogy a fiatalok kitörhetnek az albérletből.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a fix 3 százalékos hitel kombinálható lesz a csokkal, falusi csokkal, a babaváró hitellel.
A kormány múlt hét szombaton indította el az Otthon Start Programmal kapcsolatos tájékoztató honlapot, de lesz hírlevél, és applikációt is fejlesztenek.
Az Otthon Start Programiroda a Miniszterelnökségen belül jön létre, amelynek feladat lesz a koordináció, valamint a program sikeres végrehajtása, lakásépítések ösztönzése, és az észrevételek befogadása. Az új lakásépítések gyors és ütemes elindítása érdekében felgyorsulnak azok a lakásfejlesztések, amelyek a program céljait támogatják – tette hozzá.
Minden olyan lakásfejlesztés, amely legalább 250 lakás létrehozását célozza, és legalább 70 százalékuk belefér a program támogatási keretei közé, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás minősítést kaphat.
20-25 ezer olyan lakásfejlesztés megindítása a cél, amely a program nélkül nem indulhatna meg – mondta Panyi Miklós. Szerinte öt év alatt 50 ezer új lakás épülhet, és több ezer új családi ház, és ezzel 4500-5000 milliárd forintnyi beruházási érték mozdulhat meg, ami építőipari munkahelyeket és megnövekedett adóbevételeket jelent.
Panyi Miklós azt mondta, hogy a bankok készen állnak, nagy versenyre számítanak, és „ez a program megmozgatja majd a piacot”. A kormány új építőipari munkahelyeket és gazdasági növekedést is vár a programtól.
Újságírói kérdésre a lakáskiadások veszélyeivel kapcsolatban elmondta, elég jól felmérték, kik számítanak első lakásvásárlónak, ezért nem olyanok fognak majd lakást vásárolni, akik befektetési célból teszik.
Arra a kérdésre, hogy miért nem számol a kormány komoly áremelkedéssel az ingatlanpiacon, azt mondta, összesen 100 ezer olyan ingatlan van a piacon, amely belefér a programba. Emellett a program miatt több tízezer olyan ingatlan jelenhet meg a piacon, amelyet eddig nem hirdettek meg, így bővül a kínálat. A méret- és árkorlát pedig garantálja, hogy luxusingatlanokra ne legyen alkalmas a program – tette hozzá.
Panyi Miklós arról is beszélt, hogy a külföldön élő fiataloknak lesz-e lehetőségük élni ezzel a lehetőséggel, annak ellenére, hogy nincs nekik társadalombiztosításuk. Mint mondta, az Európai Gazdasági közösség országaiban vagy az Egyesült Királyságban dolgozók tb-jogviszonyát elismerik, de 180 napos magyarországi tb-jogviszony is szükséges lesz az Otthon Start Program igénybevételéhez.
Panyi Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a bankokkal, készülnek szeptemberre, és jelzálogfedezet bevonására is van lehetőség, amellyel tovább csökkenthető az önrész. A bankok mérlegelhetik azt is, hogy a versenyre való tekintettel akár a 3 százalékos kamat alá mennek. Hozzátette, az önkormányzatokkal is zajlanak egyeztetések a programmal kapcsolatban.
Elkezdődött: ennél a banknál már lehet regisztrálni az Otthon Startra
Kedd óta tudnak előregisztrálni az ügyfelek az Otthon Start Lakáshitelre az Ersténél. A bank tapasztalatai szerint jelentős az érdeklődés a kamattámogatott kölcsön iránt, szeptembertől pedig komoly igénylési hullámra lehet számítani. A pénzintézet elindított egy új oldalt, amelyen az ügyfelek minden fontosabb információt megtalálnak. A feltételekről is itt olvashat >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat