Ősszel a kormány a különböző önkormányzati szövetségek kérései és javaslatai alapján úgy döntött, mandátumot ad Navracsics Tibornak, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a középtávon végrehajtandó, az önkormányzati rendszert érintő finomításról – írja az Index.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebookon ismertette, hogy jelenleg még csak az előkészületek zajlanak, január elején viszont megkezdenek egy konzultációsorozatot, „ahogyan azt tettük a versenyképes járások programnál vagy az önazonosság-védelmi törvény koncepciójánál is” – emlékeztetett.
Először az önkormányzati szövetségekkel tárgyalnak, ezután a polgármesterek, helyi képviselők, vármegyei közgyűlési elnökök és vármegyei képviselő-testületi tagokkal következnek egyeztetések.
Navracsics közölte, céljuk, hogy a választások után egy olyan átfogó, önkormányzati rendszert érintő módosító javaslatcsomagot tudjanak letenni az asztalra, amely „mind az önkormányzati szereplőknek, mind a kormányzati szereplőknek, mind pedig mindenkinek elnyeri a tetszését”.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Autós üldözésig fajult a zokniba rejtett kábítószer esete Budapesten
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve