A Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett rendeletből az derül ki, hogy
a kormány idénre felmentést adott magának az államháztartási törvény egyik szabálya alól.
Kapcsolódó
E szerint a kormány úgy döntött, hogy
- az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt az államháztartási törvényről (Áht.) szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseit a 2. §-ban meghatározottak szerint kell alkalmazni.
- 2. § Az Áht. 29. § (1) bekezdésében meghatározott egyedi határozatot a Kormánynak a 2024. évben nem kell kiadnia.
A 24.hu utánajárt, mit is jelent a szűkszavú törvénymódosítás, vajon milyen szabály alól adott mentességet magának a kormány. Kiderült, hogy
a kabinet a közép távú tervezés szabályait írta át erre az évre, utólag.
Az államháztartási törvény 29. § (1) paragrafusa szerint ugyanis a kormánynak minden év április 30-ig egyedi határozatban kell megállapítania a központi költségvetés – a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított fejezetek szerinti bontású – bevételeinek és kiadásainak, valamint költségvetési egyenlegének a költségvetési évet követő három évre tervezett összegét.
A kormány idén nem tartotta be ezt a határidőd, és azóta sem adta ki középtávú költségvetési tervet, erre pedig mostani rendelet szerint már nem is kötelezett.
A péntektől élő rendelet jogi alapja, hogy a kormány az Ukrajnában zajló háború és annak magyarországi hatásai miatti veszélyhelyzetet alatt a törvényektől eltérhet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára