Noha a globális gazdasági és politikai elit meghatározó találkozóhelye évtizedek óta, a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) az utóbbi időben úgy tűnt, hogy egyre kevesebb szerephez jut a világfolyamatok alakításában, a közvéleményt idén már inkább a müncheni biztonsági konferencia tematizálta.
Húsvét hétfőn tovább veszített erejéből a WEF, amikor az alapító Klaus Schwab bejelentette távozását az elnöki posztról – adta hírül a német sajtó.
Véget ért egy korszak
Legutóbb idén januárban ülésezett a genfi központú Világgazdasági Fórum egy svájci luxus síparadicsomban, ahol a világ prominensei, állami vezetők, akadémikusok, tudósok és a civil szféra képviselői a legfontosabb témákban fejtették ki rendszeresen az álláspontjukat, ezekről itt, itt és itt írtunk.
A WEF fő küldetése hitvallásuk szerint, hogy „javítsa a világ helyzetét”, és „előmozdítsa a haladást”.
Az alapítványt 1971-ben hozta létre és azóta irányítja a közismert német közgazdász, Klaus Schwab, aki a honlapjukon olvasható, rövid bejelentése szerint 88. életévének betöltésekor döntött úgy, hogy azonnali hatállyal lemond a kuratórium elnöki és tagi posztjáról.
A szervezet elismerte a nyugalmazott elnök 55 éves „könyörtelen vezetését” és kiemelkedő eredményeit, mivel „létrehozta a párbeszéd és a haladás vezető globális platformját”.
A svájci Neue Züriche Zeitung szerint Schwab mostantól csak a háttérben szeretne dolgozni, feladatait átmenetileg alelnöke, Peter Brabeck-Letmathe látja el, de már kijelöltek egy bizottságot az új elnök kiválasztásához.
Hogyan tovább konteósok?
A davosi világszervezet akkor vált széles körben ismertebbé, amikor a koronavírus járvány idején az összeesküvés-hívők körében elterjedt, hogy Klaus Schwab „új világrendet" akar kialakítani az elit javára és a hétköznapi lakosság rovására – idézi fel a Tagesschau.
A konspirációkat megalapozta az a The Great Reset (Nagy Újraindítás) című, 2020-as program és hasonló című könyv, amelyben Schwab amellett érvel, hogy a pandémiát lehetőségként használják fel a társadalmak és a globális gazdaság igazságosabbá, társadalmilag felelősebbé és ökológiailag fenntarthatóbbá tételére.
Az összeesküvés-elméletek országonként más és más feltételezéseket szültek a konteósok körében, ezek közül a legvadabbak szerint a WEF például a háziállatok leölését tűzte ki célul az éghajlatváltozás hatásainak leküzdésére, illetve az elitnek szándékában áll elkobozni a magántulajdonú ingatlanokat, hogy a vállalatok, bankok rabszolgájává tegye az embereket.
Végső soron a WEF-et és Schwabot a kritikusok azóta azzal vádolják, hogy csupán azért találták ki a járványt, hogy létrehozzák az „új világrendet”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek