Ha új gépkocsi kerül a tulajdonunkba, vagy egy évfordulóváltásnál egy másik biztosítóhoz szerződünk és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötünk, különböző határidőknek és szabályoknak kell eleget tennünk, miként a biztosítót is számos kötelezettség terheli. A Totalcar egy olvasó konkrét példájának tükrében gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat a Kgfb-törvényről.
A 2009-ben meghozott jogszabály részletesen taglalja a szerződő és a biztosító jogait és kötelezettségeit. Amikre leginkább figyelni kell, a következők:
- Felmondás. A biztosítási szerződést a biztosítási évfordulóra, azt legalább 30 nappal megelőzően a biztosító írásban mondhatja fel.
- Módosítás. A biztosító az ajánlatot 15 napon belül a díjtarifától és a biztosítási feltételektől való eltérésre történő hivatkozással elutasíthatja, vagy igazolható módon elküldött javaslatot tehet az ajánlat díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő módosítására. Ha a módosítására tett javaslatot az autós 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés visszamenő hatállyal a módosított ajánlat szerint létrejön.
- Nem fizetés. Ha a biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett az autósnak hatvannapos póthatáridővel, igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idő eredménytelen leteltével a szerződés a hatvanadik napon megszűnik.
- Értesítés. A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzemben tartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt következett be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal