Kétmilliárd dollár értékű, új befektetési platform létrehozásáról írtak alá megállapodást Oroszország és Katar képviselői csütörtökön Moszkvában. A dokumentumcsere szertartását a Vlagyimir Putyin elnök és Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír közötti megbeszéléseket követően tartották meg.
Az orosz elnök és a kuvaiti emír megbeszélése a Kremlben több mint két és fél órán át tartott.
Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár közölte, hogy az ukrajnai válság részleteiben nem merült fel a tárgyalás során,
ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Katar a későbbiekben a rendezésről folytatandó orosz-amerikai tárgyalások helyszíne legyen.
A felek a tárgyalás során kitértek a gázai és a szíriai helyzetre is.
Putyin vendégét fogadva, kamerák előtt elmondta, hogy a palesztin-izraeli konfliktus hosszú távú rendezése csakis a vonatkozó ENSZ-határozat alapján lehetséges, beleértve azt is, hogy két állam együttéléséhez kapcsolódik. Mindkét vezető síkra szállt Szíria függetlensége és területi egysége mellett. Az emír közölte, hogy Ahmed es-Saraa ideiglenes szíriai elnök néhány napja Katarban járva kijelentette, hogy elkötelezett a szíriai-orosz együttműködés folytatása mellett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja