Szeptember 7-én indult túrázni a Pilisbe Kaszás Nikolett, akinek vasárnap már csak a holttestét találták meg. A három hétig tartó keresőakcióban a rendőrség és önkéntesek százai vettek részt, több mint 180 kilométernyi turistautat vizsgáltak át. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a Facebook-oldalán záróközleményben foglalta össze a keresés folyamatát, különösen annak fényében, hogy bírálatok is érték munkájukat.
Miként a Blikk is beszámolt róla, a közleményben felidézték, hogy
- az első hírek szeptember 9-én érkeztek a fiatal nő eltűnéséről. Akkor még egy, túra közben történt baleset lehetősége merült fel, ám ezt – a rendőrséggel konzultálva – hamarosan kizárták, mivel az üzenetváltásokból kiderült, hogy Kaszás Nikolett befejezte a túrát. Ennek ellenére több alkalommal átvizsgálták a Spartacus-ösvény szakadékos részeit is.
- Az elkövetkező napokban és hetekben a rendőrség irányításával, önkéntesek és polgárőrök bevonásával folyamatosan szűkítették a keresési területet. Több mint 180 kilométernyi turistautat és környezetét vizsgálták át, gyakran kötélbiztosítással. A kutatásban túrázók százai vettek részt, és hatalmas erőfeszítéssel fésülték át a Visegrádi-hegység érintett részeit.
- A holttestet végül egy jelzett úttól körülbelül 200 méterre, egy sűrű bokros területen találták meg, olyan helyen, amely eddig nem élvezett prioritást, mivel semmilyen adat nem utalt arra, hogy onnan kommunikált volna az eltűnt.
Az őket ért bírálatokkal kapcsolatosan úgy fogalmaztak:
"Hihetetlen mennyiségű segítséget kaptunk az ország minden tájáról, és egy emberként segített, ötletelt a szakma jelentős része, de az is igaz, hogy soha ennyi támadás nem ért minket azzal kapcsolatban, hogy mit, mikor és miért csináltunk”.
Leszögezték, hogy a keresés azért nem vezetett korábban eredményre, mert senkinek sem volt pontosabb információja arról, hogy a sokmilliónyi négyzetméterből melyik 2 négyzetméteren feküdt a keresett személy.
Azt is elárulták, hogy korábban azért nem vetettek be kutyás keresést, mert a rendőrséggel közösen addigra le tudták szűkíteni a konkrét keresési területet kb. 3 millió négyzetméterre, így az addigra szakmailag indokolatlanná vált. A legközelebb egyébként 80 méterre jártak a holttesttől a korábbi kutatás során gyalogosan, illetve 110 méterre többször is elhaladtak terepjáróval.
A holttestet végül a mindenki által használt úttól kb 200 méterre, a bokrok között találták meg. Jelölt vagy jelöletlen út oda nem vezetett. Az ilyen jellegű területek mindeddig nem élveztek prioritást, mert nem volt arra adat, hogy az eltűnt ilyen jellegű helyről kommunikált Messengeren az éjszaka folyamán” – adták meg a választ arra a felvetésre, hogy miért nem keresték korábban azon a területen az eltűnt fiatal nőt.
Ahogy az Economx is megírta, a rendőrség kizárta, hogy Kaszás Nikolett bűncselekmény miatt vesztette életét, a halál pontos okát azonban még vizsgálják.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció