Megújul a pesti alsó rakpart a következő években. Az Erzsébet híd alatti terület gyalogos övezetté alakul, ahol új fákat ültetünk és látványos lépcsősort alakítunk ki a régi útpálya helyén – írta friss Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely. A felújítás első ütemében az autóforgalom a Petőfi téri felhajtón keresztül érheti el a felső rakpartot, amely összekapcsolódik a Belgrád rakparttal – tette hozzá.
A gyalogos tér kialakításánál kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a közterület barátságos és biztonságos legyen – fogalmazott a főpolgármester. „A lépcsősorok nemcsak a közlekedést és a Duna-parti pihenést segítik, hanem növelik a közterület esztétikai minőségét is, visszaidézve a rakpart eredeti kialakítását."
Karácsony Gergely úgy fogalmazott,
a szocializmus idején a lépcsősort eltávolították, hogy a rakpartot belvárosi autópályává alakíthassák.
Szerinte az új lépcsősorok újra visszahozzák a rakpart korábbi, színes, gyalogosbarát közösségi életét.
Karácsony bejelentette: csigatempóra lassítják a kocsikat, átveszik a terepet a gyalogosok
Több kerékpáros, több gyalogos, kevesebb autó: az Erzsébet híd alatti terület teljesen gyalogos tér lesz, a Jane Haining rakpartot autómentesre tervezik, a Parlament és a Lánchíd közötti autóforgalmat 30 km/h sebességre csillapítják többek között. Erről itt írtunk bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről