2025. június 25. bekerült a magyar történelemkönyvekbe: Kapu Tibor második magyar űrhajósként megkezdte misszióját az Axiom-4 küldetés tagjaként. Most pedig várjuk haza. Annyi biztos, hogy hétfőn indulhat haza Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásról. A landolás pontos időpontját még nem közölték, de izgalmas percek várnak rájuk, és ránk, nézőkre is.
A HUNOR – Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán közölte, az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én befejezi küldetését, és
magyar idő szerint 13:05-kor elhagyja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.
A Crew Dragon „Grace" űrhajó Kalifornia partjainál landol majd.
Hol volt eddig Kapu Tibor?
A Nemzetközi Űrállomáson kutatásokat végző gépészmérnök gyerekkorában vadászpilóta akart lenni, de évek óta követte az űripar fejlődését, miközben ejtőernyőzött, kosárlabdázott, snowboardozott és a Szégyelld Magad Kata zenekarban gitározott.
Egyébként kétszeres junior világbajnoki ezüstérmes a Tantrix nevű logikai játékban.
Jelentkezését 2020 januárjában, pár órával a határidő lejárta előtt adta be a Hunor-programba, a 247 jelölt egyikeként. Korábban elmondta, azért jelentkezett a Hunor-programba, mert megfogta annak projekt mérnöki oldala. Hosszú volt a kiválasztási folyamat, minden tesztnél másra kellett fókuszálni, és amikor személyesen is találkozott a 44 jelölttel, akkor azt érezte semmi esélye sincs – fogalmazott.
Aztán megtörtént a csoda
Június 25-én útnak indult Kapu Tibor, aki társaival egy nappal később csatlakozott a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységéhez. A Nemzetközi Űrállomás lakható lakótere mintegy 388 köbméter, ami nagyjából egy 150 négyzetméteres, 2,6 méteres belmagasságú családi ház légterének felel meg. Az űrállomás életterét Kapu Tiborék érkezéséig hét fő osztotta meg egymással, most tizenegyen lettek.
Kapu Tibor magyarul üdvözölt mindenkit a világűrből:
2009 óta először hangzottak el magyar szavak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről. Charles Simonyi után, aki kétszer is járt itt, én lehetek a következő, aki magyarul beszél ezen falak között - mondta. Az előttük álló két hétről azt mondta: nemcsak egy tudományos küldetésen veszk részt, nemcsak kísérleteket fognak elvégezni, hanem szeretné megmutatni, hogy még egy ilyen kis nemzetnek is sikerülhet egy ekkora, hatalmas dolgot végrehajtania.
Tűzgolyóként térnek vissza
Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én befejezi küldetését, és magyar idő szerint 13:05-kor elhagyja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.
Az biztos, hogy ez lesz a leglátványosabb és egyben legveszélyesebb szakasza a légkörbe való belépésnek – írta az Index.
- Az űrkapszula mintegy 120 kilométeres magasságban éri el a légkör felső rétegét, több mint 20 ezer kilométer/órás sebességgel. A levegőmolekulákkal való súrlódás hatására a kapszula körüli levegő ionizálódik és plazmává alakul, amelynek hőmérséklete elérheti az 1600-2000 Celsius-fokot is.
Ilyenkor a kapszula egy mesterséges meteoritként, mint egy izzó tűzgolyó száguld az égen.
A legénység és a jármű védelméről a kapszula alján található, csúcstechnológiás hőpajzs gondoskodik. A speciális anyag a rendkívüli hő hatására nem megolvad, hanem elpárolog és szénné ég, így vezeti el a hőt a kapszula szerkezetétől. A légköri fékezés során a kapszula sebessége lecsökken 500-600 kilométer/órára, az űrhajósokra pedig ekkor jelentős, akár 4-5 G-s nehézségi gyorsulás hat, ami azt jelenti, hogy a saját testsúlyuk négyszeresét-ötszörösét kell elviselniük az üléseikbe szíjazva.
- A plazmaréteg miatt ebben a néhány perces időszakban ráadásul a rádiókapcsolat is megszakad a földi irányítással. A kapszula sebessége ekkor már jelentősen lecsökken, körülbelül 5,5 kilométeres magasságban kinyílik a két kisebb stabilizáló, majd 1,8 kilométeres magasságban a négy hatalmas főernyő.
A becsapódás 25-30 kilométeres sebesség mellett a vízben történik meg.
A SpaceX a NASA-val közösen előzetesen több lehetséges leszállási zónát jelöl ki Florida partjainál, az Atlanti-óceánon vagy a Mexikói-öbölben. A végső helyszínt az időjárási viszonyok, különösen a szél erőssége és a hullámzás magassága alapján választják majd ki, így a landolás pontos helye egyelőre még nem ismert. A helyszínen speciális mentőhajó várakozik, majd megközelítik meg a kapszulát, ellenőrzik a levegő minőségét, majd a hajó daruja a fedélzetre emeli.
- Az űrhajósok csak ezt követően, orvosi felügyelet mellett szállhatnak ki a kapszulából, sokszor segítséget is kapnak, mert a két hetes gravitáció nélküli lebegésben az izmaik elvesztik erősségüket, ezért is szállítják őket kórházba, ahol felkészítik szervezetüket a földi létre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége