Ahogy korábban az Economx is megírta, új uniós tervezet szerint a B kategóriás jogosítványt felosztanák B és B+ kategóriára. Ez azt jelentené, hogy B kategóriás jogosítvánnyal nem lehetne 1,8 tonna feletti személyautót vezetni. Az érdekképviseletek szerint ez leginkább az elektromos autók tulajdonosait érintené kellemetlenül, ezek a járművek ugyanis jellemzően nehezebbek 1800 kilónál. Ilyen autót csak B+-os jogosítvánnyal lehetne vezetni. Ráadásul az új tervezet szerint B kategóriás jogosítvánnyal autópályán csak 110 kilométeres óránkénti sebességgel lehetne közlekedni, a 130-hoz már B+ kellene.
Erre egyszerűen nincs elég apparátus!
– hívta fel a figyelmet Bulya Sándor autósoktató, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetének elnökségi tagja. A Blikknek elmondta, hogy szerinte irgalmatlan mennyiségű embert érintene az új EU-s tervezet.
Magyarországon tavaly év végéig a KSH szerint cirka 4,1 millió személygépkocsit tartottak nyilván, ezek átlagos életkora pedig 15 év.
Évente körülbelül 130 ezer B kategóriás friss jogsis kerül ki az utakra, és bizony az árak az autósiskolákban is jócskán emelkedtek. A legutolsó adatok alapján a vezetői engedély megszerzése tavaly év végén átlagosan 300 ezer forintba került, ez 41 százalékkal több mint 2 évvel korábban. A szakértő tapasztalatai szerint, az, hogy valakinek Budapesten sikeres forgalmi vizsgája legyen, legalább félmillió forintba kerül.
Egy javaslat szerint szinte ingyenessé tenné a kormány a jogosítvány megszerzését
A jövőben lényegében térítésmentessé tenné a kormány a „B” kategóriás jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak és azoknak, akik szakképzésben tanulnak. Mindez egy 45 oldalas salátatörvény-csomagban bukkant fel. Bővebben >>>Rengeteg sofőr kényszerülhet újabb vizsgára
Az új szabályok szerint ráadásul sokaknak újra kellene vizsgázniuk, ha nehezebb vagy gyorsabb autót akarnak vezetni. Ez nemcsak költséget jelent, hanem jelentős munkaterhet az oktatóknak és a vizsgarendszernek is, amelyet éppen most reformáltak meg.
A Totalcar arról ír, hogy a tervezett változtatás csak arra lesz jó, hogy bonyolítsa a jogosítványszerzés adminisztratív és pénzügyi oldalát,
BALESETVÉDELMI HOZZÁADOTT ÉRTÉKE PEDIG A NULLA FELÉ KONVERGÁL.
Az oktatók szerint, ha szükséges a változtatás, akkor inkább az autó teljesítményéhez kellene kötni a magasabb követelményeket, mert a most tervezett változtatásokat szinte lehetetlen végrehajtani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Nagy Márton azt mondja, nem lesz leszerelés
