A kabinetiroda csütörtökön közzétett előzetes GDP adatai szerint a japán gazdaság január-márciusban éves szinten 2 százalékkal zsugorodott az előző negyedévhez képest.
A lefelé módosított adatok alapján alig nőtt 2023 negyedik negyedévében a bruttó hazai termék, a beruházási kiadásokra vonatkozó becslések lefelé történő módosítása végett – írja a Reuters. Az általános csökkenés a lap szerint arra mutat rá, hogy nem volt jelentős növekedési motorja a japán gazdaságnak az első negyedévben.
A japán jegybank számára ez némi bizonytalanságot jelenthet, mivel 2007 óta először emelt kamatot márciusban, és jelezte, hogy tovább kíván szigorítani.
Yoshimasa Maruyama, az SMBC Nikko Securities vezető piaci közgazdásza szerint ugyan a gazdaság a folyó negyedévben félhetően fellendül az emelkedő bérek miatt, továbbra is nagy a bizonytalanság a szolgáltatói szektor fogyasztása körül.
A gyenge jen kétségbeeséses gazdaságot eredményezett a szigetországban, ahol az export és az idegenforgalom javarészt profitál a piacképesebb árfolyamból, ugyanakkor az importált áruk drágulása miatt szoronganak a kisvállalkozások és a lakosság.
Idén az elmúlt három évtized legnagyobb béremelését hajtották végre a japán nagyvállalatok, ez pedig a jegybank szerint megteremtette a feltételeit annak, hogy az évtizedek óta tartó radikális monetáris ösztönzésnek vége legyen.
Évtizedek óta nem volt ennyire lent Japán
Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke szerint nincs jelentős hatással az inflációra a gyengülő valuta.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy