Az izraeli kabinet is jóváhagyta az Egyesült Államok által kidolgozott béketerv első szakaszát, amely a gázai háború lezárását és a túszok szabadon engedését célozza, ezzel a két év óta tartó konfliktus végét készítve elő - írta a tagesschau.de német hírportál.
A béketerv első szakasza mintegy kétezer palesztin rab szabadon engedését is tartalmazza, és azt, hogy Izrael visszavonul egy meghatározott vonalig. A tűzszünet a kabinet döntése után 24 órával léphet életbe, és ettől kezdődik a túszok szabadon engedése.
Kapcsolódó
A Gázai övezetet irányító iszlamista palesztin szervezet már korábban bejelentette az amerikai béketerv első szakaszának elfogadását.
Izraeli értesülések szerint
a Gázai övezetben jelenleg 48 túszt őriznek, közülük feltehetően húszan vannak életben. A Hamász várhatóan egyszerre engedi majd szabadon a túszokat a tűzszünet életbe lépése után.
A Fehér Ház tájékoztatása szerint amerikai katonák is részt vesznek a tűzszünet felügyeletében. A Centcom, az Egyesült Államok közel-keleti hadműveleti parancsnoksága 200 katonát küld a térségbe, akik egy közös ellenőrző központban dolgoznak majd együtt egyiptomi, katari, török és várhatóan emirátusi erőkkel.
Donald Trump bejelentette, hogy vasárnap a Közel-Keletre utazik, a Gázai övezetben őrzött izraeli túszok szabadon engedésének időpontja pedig várhatóan hétfőn vagy kedden lesz. Az izraeli parlament elnöke hivatalos meghívót küldött Trumpnak, hogy látogatása során beszédet mondjon a Kneszetben, ami a két ország közti szoros szövetség és Izrael hálájának jelentős gesztusa lenne.
Az MTI tudósítása szerint az amerikai elnök újságírók előtt azt is kijelentette, hogy egyelőre nincs pontos elképzelése a kétállami megoldás lehetőségéről az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti és fogolycsere-megállapodás után, de szoros figyelemmel követi a fejleményeket. „Létrehozunk valamit, ahol az emberek élni tudnak. Jobb feltételeket teremtünk az emberek számára” - tette hozzá, utalva a palesztinok jövőbeni lehetőségeire.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal