Felfüggesztették hivatalából vasárnap Ekrem Imamoglut, Isztambul korrupció és terrorizmus gyanújával őrizetbe vett ellenzéki főpolgármesterét - közölte a török belügyminisztérium.
Az illetékes török törvényszék korábban vizsgálati őrizetet rendelt el Imamogluval szemben vesztegetés gyanúja miatt, így a tárgyalásáig rácsok mögött kell maradnia.
Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) politikusa időközben bejelentette, hogy nem fog meghajolni a nyomásnak. „Kéz a kézben fogjuk ezt a csapást, ezt a demokráciánkon ejtett fekete foltot kimetszeni" - írta az X-en. „Egyenesen állok, nem fogok meghajolni" - hangsúlyozta, egyben felhívta követőit, hogy ne hagyjanak fel a reménnyel.
Imamoglunak korrupción kívül terrorvádak miatt is felelnie kell. Az illetékes bíróság azonban úgy fogalmazott, hogy jelen pillanatban fegyveres terrorszervezet támogatása vádpontban még eltekintenek a letartóztatásától a „sürgős gyanú" ellenére, mivel már döntöttek letartóztatásáról pénzügyi bűncselekmény gyanúja miatt.
A várakozások szerint az isztambuli városi tanács, amelyben a CHP többséggel rendelkezik, a napokban ügyvivő főpolgármestert választ.
A török belügyminisztérium tudatta azt is, hogy két kerületi polgármestert is felmentettek.
A török elnök legfőbb riválisát, akit a vasárnapi előválasztáson jelöltek a 2028-ra tervezett elnökválasztásra, szerdán vették őrizetbe. Özgür Özel, a CHP elnöke a vasárnap esti isztambuli megmozduláson közölte:
a CHP 1,7 milliós tagságából 1,6 millióan voksoltak arra, hogy az 53 éves Imamoglu indulhasson a CHP színeiben az államfőválasztáson.
Özel hozzátette, hogy szimbolikusan több millióan adták le voksukat az úgynevezett szolidaritási választóurnákban, amelyeket országszerte kihelyeztek az előválasztáshoz használt rendes szavazóurnák mellé.
A CHP korábban „a leendő elnök elleni puccskísérletnek" nevezte a főpolgármester elleni hatósági fellépést. A Halk TV helyi televízió beszámolója szerint vasárnap hosszú sorok voltak Isztambul, Ankara, Izmir, Kahramanmaras és Adiyaman választóhelyiségei előtt, ahol nemcsak párttagok, de bármely török állampolgár leadhatta szavazatát a CHP leendő elnökjelöltjére.
Özel a nap folyamán további megmozdulásokat jelentett be vasárnap estére. Az ellenzéki politikai erő szerint Imamoglut azért vették őrizetbe, mert veszélyt jelent Recep Tayyip Erdogan török elnökre.
Mansur Yavas, Ankara CHP-s polgármestere Imamoglu őrizetbe vételét az igazságszolgáltatás szégyenének nevezte.
Az isztambuli kormányzóság március 26-ig meghosszabbította a szerda óta érvényben lévő gyülekezési tilalmat, és újabb beutazási korlátozásokat rendelt el a városba esetlegesen „gyülekezés céljából" érkezők számára.
Ali Yerlikaya belügyminiszter vasárnap arról számolt be, hogy a rendőrség 323 embert vett őrizetbe kilenc városban, így Isztambulban, Izmirben, Ankarában, Edirnében, Canakkalében, Adanában és Antalyában. Hangsúlyozta: nem fogják eltűrni a közrend megzavarását.
A rendőrség paprika sprayvel, könnygázzal, illetve vízágyúkkal oszlatta a rendvédelmi szervek tagjaira petárdákat és más tárgyakat dobáló tüntetőket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban