Hszi Csin-ping kínai elnök kedd reggel a Nagy Népi Csarnokban találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Egy övezet, egy út kezdeményezés harmadik nemzetközi fórumának keretében Pekingben, ahol a kínai elnök elmondta, hogy új szintre emelné a kínai-magyar partnerséget.

Hszi üdvözölte Orbán Viktort és megjegyezte, nagyon örül, hogy régi barátjával újra találkozhat Pekingben, miután a koronavírus-járvány idején nem találkoztak, csak telefonon tárgyaltak a kínai-magyar kapcsolatokról és a két ország közötti együttműködésekről.

Ön régóta fontosnak tartja a Kínával való kapcsolatokat, aktívan támogatja az Egy övezet, egy út együttműködés közös kiépítését, és pozitívan hozzájárul a kezdeményezés közös kiépítésének magas színvonalú fejlesztéséhez

– mondta Hszi, és hozzátette, hogy nagyra értékeli, hogy a magyar miniszterelnök harmadik alkalommal is részt vesz a fórumon, amely a kezdeményezés 10. évfordulóját is ünnepeli.

Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy Önnel és a többi résztvevő vezetővel együtt dolgozzunk az együttműködés víziójának megosztásán, a fejlesztések tervezetének kidolgozásán és az együttműködés nagyobb mértékű fejlesztésének előmozdításán az Egy övezet, egy út kiépítése terén a következő tíz évben

– hangsúlyozta.

 

 

 

A magyar miniszterelnök az Egy övezet, egy út kezdeményezés szerdai csúcstalálkozójára érkezett Pekingbe. A hatalmas infrastrukturális beruházásokra épülő program ötlete egyébként Hszitől származott. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kedden kijelentette: Magyarország a kezdetektől fogva támogatta a kezdeményezést.

„Meggyőződésünk hogy ez olyan kezdeményezés, amely megváltoztatja a világot, megváltoztatja a világgazdaságot, és olyanná alakítja, amely több ember jólétét szolgálja, mint korábban” - fogalmazott a kormányfő.

Hszi azt is kiemelte, hogy Magyarország volt az egyik első olyan ország, amely elismerte és diplomáciai kapcsolatokat létesített a Kínai Népköztársasággal, így a két ország közötti barátság nagy múltra tekint vissza. Az elmúlt években a kínai-magyar kapcsolatok a nemzetközi környezet változásától függetlenül mindig magas szinten fejlődtek – mondta Hszi.

Emlékeztetve a résztvevőket, hogy jövőre lesz a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója, a kínai elnök kijelentette, hogy meg kell ragadni ezt az alkalmat, hogy ezt a lendületet kihasználva továbblépjenek és új szintre emeljék a kínai-magyar átfogó stratégiai együttműködést.

Egy övezet, egy út: Putyin Pekingbe érkezett, Orbán Viktor már ott van

Az orosz államfő Hszi Csin-ping kínai elnökkel is megbeszélést folytat. Az még nem derült ki, hogy a magyar miniszterelnökkel találkozik-e majd. Bővebben >>>