A horvát főváros, Zágráb közelében található Samobor újszerű megoldást talált ki a dolgozó szülők problémájára, fizetnek a nagyszülőknek, hogy vigyázzanak az unokáikra. Az országban elsőként működtetik a „Nagymama-Nagyapa Szolgálatot”, amely gyermekenként havi 360 eurót fizet – írja az AFP.
A rendszer lehetővé teszi a nagyszülők számára, hogy kiegészítsék nyugdíjukat, de a hatóságok azt is remélik, hogy ez erősíti a családi kötelékeket és kezeli a társadalmi elszigeteltséget is a lakosság elöregedésével.
Samobor polgármestere, Petra Skrobot elmondta, a nyugdíjak meglehetősen alacsonyak, a szülőknek pedig néha nehéz megfelelő gondoskodást találniuk gyernekeiknek. Lehetőséget szerettünk volna adni a szülőknek, hogy maguk választhassák ki gyermekeik számára a megfelelő ellátást – tette hozzá.
Horvátországban a legtöbb nő 12 hónapos szülési szabadságot vesz igénybe, bár az államilag finanszírozott gyermekfelügyelet hat hónapos kortól egészen a gyermek hatéves koráig, az általános iskolai beiratkozásig elérhető. Azonban nincs elég férőhely az állami óvodákban, amelyeket helyi szinten működtetnek, ami azt jelenti, hogy évente több ezer gyermek marad ki.
A probléma a nagyvárosokban, különösen Zágrábban a legégetőbb, és sok dolgozó szülőnek választania kell aközött, hogy saját zsebből fizeti-e a magánóvodát vagy a bébiszittert – vagy a saját szülei segítségét kéri.
A hasonló svéd modellen alapuló „Nagymama-Nagyapa Szolgálat” négyéves és fiatalabb gyermekek számára elérhető.
Horvátországban az átlagos nyugdíj havi 550 euró körül mozog.
Petra Skrobot azt is elmondta, hogy az ország minden tájáról keresték meg kollégáik, hogy érdeklődésüket fejezzék ki a program iránt. Az Európai Unió tagjaként működő, 3,8 millió lakosú Horvátország demográfiai válsággal néz szembe, alacsony születési rátával, elöregedő lakossággal és elvándorlással.
Az ENSZ előrejelzései szerint a század végére a lakosság száma mindössze 2,5 millióra fog csökkenni.
Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa
Demográfusok szerint a fiatalokat máshogy kell ösztönözni a gyermekvállalásra, hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján. Példaként említették Taylor Swift esetleges gyermekvállalását, ami biztosan nagyobb ösztönzést jelentene, mint azok az akciótervek, amelyeket az európai tagállamok bevetnek. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Videón ahogy cserbenhagyják a vétlen autósokat