Az 1804 emberrel kötött szerződésről a rendőrség a Népszavát tájékoztatta, miközben a lap emlékeztet arra, hogy tavaly nyáron Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy mintegy négyezer fős lesz a határvadász egység. Orbán Viktor miniszterelnök egy rendeletében két hónapot adott Pintér Sándor belügyminiszternek az egység létrehozására.
A tárca válaszából az is kiderült, hogy sikeres vizsgát és esküt tett határvadászok közül végül csak 1579-en kezdték meg a szolgálatot, az Országos Rendőr Főkapitányság szerint azért, mert többen még nem fejezték be a határvadász-tanfolyamot, illetve nem tettek vizsgát.
2015-2016-ban, a nagy migrációs roham idején háromezer fővel akarták növelni a rendőrség létszámát.
Tuzson Bence akkori, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt ígérte, az új emberek a határvadász századokat erősítik majd és a toborzás és kiképzés a lehető leggyorsabban megtörténik. Végül 2016 novemberéig 2400-an jelentkeztek, ám ebből mindössze 900-an vágtak bele a hat hónapos gyorstalpaló rendőrkiképzésébe. 2017 októberében Harangozó Tamás MSZP-s képviselőnek annyit árult el Pintér Sándor belügyminiszter, hogy addigra összesen 1132-en szereztek őr-járőrtárs képesítést és álltak szolgálatba.
Közben akkora lett a rendőrhiány, hogy sokan nem is került a déli határra, hanem az országon belül járőröztek.
A testületből jelentős a lemorzsolódás, miután a határvadász tevékenység nyomán ígért bruttó 400 ezres fizetést az érintettek jóval könnyebb munkakörben is megkereshetik.
A Fidesz-KDNP szeptemberi, kétnapos esztergomi frakcióülése után pár nappal javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak a határvédelem megerősítésére. A törvényjavaslat-csomag része lett, hogy a polgárőrségről szóló törvény módosításával a polgárőröknek is feladatul szabná a kormány a határvédelmet, de összegről nem esett szó, erről ezért itt írtunk részletesen >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt