Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra, adtunk hírt róla korábban.

Azt írták, hogy a helyszínen elfogtak egy 28 éves férfit.

A rendőrség halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást, a feltételezett elkövető elszámoltatása és a körülmények tisztázása folyamatban van.

A tragédia a Morrison's 2.ben történt. A szórakozóhely saját Facebook oldalán írta le, a történteket, egyben együttérzésüket és részvétüket fejezték ki az érintett családjának, barátainak és mindazoknak, akiket a tragédia érintett. Azt írták, hogy teljes körűen együttműködnek a hatóságokkal a vizsgálat lefolytatásában.

A Morrison's 2 közleménye szerint „a szórakozóhelyen szombaton 22:30 körül két férfi között szóváltás alakult ki, amelynek során az egyik fél ütést mért a másikra. A sértett az ütés következtében elesett és tompítás nélkül beverte a fejét. A szórakozóhely egészségügyi szolgálata azonnal megkezdte az ellátást, majd a mentőszolgálat szakszerűen átvette és kórházba szállította. A sérült később életét vesztette”.

„A szórakozóhely személyzete a kamerafelvételek alapján azonnal azonosította az elkövetőt, a biztonsági szolgálat elfogta és a rendőrségnek átadta. A sérülést egy pusztakézzel leadott ütés és az esés okozta, fegyver nem került a szórakozóhelyre. Az eset olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy esély sem volt a megelőzésére”.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.