Országos kiterjedésű akcióban számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a bűnszövetséget, amely csaknem hárommilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el – közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a győri pénzügyi nyomozók irányításával vágtak el a további bűnös tevékenységtől egy 2022 óta, hierarchikusan működő céghálózatot, amely az Európai Unió tagállamaiból beszerzett számítástechnikai eszközök és alkatrészek értékesítését folytatta belföldön. A szervezet olyan számlázási láncolatot működtetett, amelynek célja a belső piacról származó termékek levonható adóval történő belföldi beszerzésének biztosítása volt.
A nyomozás során megállapították, hogy a stróman ügyvezetők között kínai, ukrán, román honosságú állampolgár is volt.
A „vendégmunkás" ügyvezetők nevével fémjelzett, számlázási láncba állított egyik „bukócég" sem fizette meg a számlákon feltüntetett áruértékesítések és szolgáltatások után felmerülő áfa összegét, amellyel az elkövetők megközelítőleg hárommilliárd forint értékben okoztak vagyoni hátrányt a költségvetésnek.
Kiemelték, hogy az elfogásukra szervezett akcióban a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a MERKUR bevetési egység kommandósaival karöltve csaptak le. A győri pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után. A pénzügyőrök mintegy 650 millió forint összegben zároltak luxus ingatlanokat, nagyértékű gépkocsikat és bankszámlákat.
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a pénzügyőrök 16 helyszínen tartottak kutatást, 7 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat vettek őrizetbe, akik letartóztatását elrendelte a Győri Járásbíróság, ismertette közleményében a NAV.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél