A tartós csapadékhiány miatt július első két hetében több halastó idő előtti lehalászását is megkezdi a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A halállomány egy részét értékesítik, egy részét más tavakba helyezik át, egy részét pedig várhatóan a Balatonba telepítik.

Most azon kell gondolkodni, mi a következő teendő, mert így az ország ki fog száradnimondta az InfoRádióban Lévai Ferenc. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint állami segítségre van szükség, ezért kérvényezték az aszályvédelmi bizottságtól, hogy a kármentés részeként a lehalászott tavakból szivattyúzhassák át a maradék vizet egy másik halastóba, hogy legalább azt meg lehessen menteni, és ennek a költségeit is térítsék meg.

Igazán nagy bajban a dunántúli halastavak vannak, mert azokat az év közben lehulló csapadék táplálja, de ez sajnos megszűnt, annyira kevés csapadék jött, és amikor jött, volt egy kis vegetáció, kikeltek a növények és megfogták a vizet – tette hozzá Lévai Ferenc, aki elmondta, a tavakat alulról a talajvíz apasztja, míg felülről a napsugárzás.

Az alföldi halastavak jobb helyzetben vannak, mert ott az ötven évvel ezelőtt kiépített öntöző-csatornarendszer táplálja a tavakat is. Szerinte ezért elkerülhetetlen lesz, hogy a Dunára és a Tiszára gátakat, duzzasztóműveket építsenek, mert „az ország alól a két hatalmas folyó elviszi a vizet, kiszívja még az altalajvizet is”.

Naponta két centiméter víz párolog el, azaz egy kánikulai hónapban hatvan centi hiányzik a tavakból.

A gazdálkodók helyzetét rontja, hogy a mezőgazdasággal ellentétben, nincs aszálykár-biztosítás, a halakat nem tudják megmenteni. Nagyon jó a vizet a tájba program, csak már nincs vizünk – fogalmazott.

A megoldásról elmondta, a halastavak üresen maradnak, amikor ősszel lehalásszák azokat, és föl tudják fogni azt a csapadékot, ami akkor jön, amikor senkinek nem kell – mondta Lévai Ferenc, aki szerint a halastavak elmaradt kotrását el kellene végezni, és akkor még 150 millió köbméter víznek lehetne helyet biztosítani a halastavakban.

A most kényszerből lehalászott halállományt egyébként csak nyomott áron lehet értékesíteni, miközben az ágazat mindössze három-négy százalékos nyereségtartalmat ígér, és már csak azok dolgoznak ebben a szakmában, akik szerelemből csinálják – mondta Lévai Fernec, aki rámutatott, a mostani gazdálkodók gyerekei már másként hasznosítják a halastavak területét is, miközben az elmúlt néhány évben 3-4 ezer hektárnyit vett el az aszály.

Halálosan mérgező halak riogatják a turistákat az Adrián

Igen veszélyes hal úszkál a horvát tengerpart közelében. Akár egyetlen érintés is végzetes lehet – hívták fel a figyelmet a hatóságok.