Átfogó reformokat tervez Viski József. Az agrártárca új államtitkára, kormánybiztos célja, hogy a tavaly ősszel és idén tavasszal benyújtott beruházási pályázatokról még 2025-ben döntések szülessenek, különös tekintettel az állattartó telepekre, feldolgozóüzemekre, öntözésfejlesztésekre és kertészeti beruházásokra.
A pályázatokkal kapcsolatban a túligénylés problémáját forrás-átcsoportosítással kezelik, például a precíziós géppályázat idei elhalasztásával.
"A rendszer folyamatosan igazodik a piaci és járványügyi körülményekhez: hamarosan megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi fejlesztését célzó új pályázat, amely visszamenőleges elszámolást is lehetővé tesz. Cél, hogy a pályázatok nagyobb aránya nyerjen támogatást, elkerülve azt, hogy gazdák hiába készítsenek pályázatokat"
– fogalmazott az államtitkár az Agroinformnak.
Viski hangsúlyozza, hogy nem kívánnak az EU-nál szigorúbb szabályokat bevezetni – a cél az arányos, minimumszinten tartott ellenőrzés, amely nem ró szükségtelen terheket a gazdákra.
Felhívta a figyelmet arra is: új kamattámogatási rendszer segíti a gazdákat a beruházási hitelek kamatterheinek csökkentésében, miközben az AKG/ÖKO programokon keresztül 2 millió hektár mezőgazdasági terület kap ötéves kiszámítható támogatást.
Magyarország teljes mértékben lehívta a 2014–2020-as időszak vidékfejlesztési forrásait, és jól halad a 2021–2022-es átmeneti időszak elszámolása is. 2025-ben még 250–300 milliárd forintot kell kifizetni a közel 3000 milliárd forintos Vidékfejlesztési Program keretében – ezek a folyamatok kiemelt figyelmet kapnak – tette hozzá Viski József.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon